Az Apple hétfőn mutatta be az idei év szoftveres újdonságait a WWDC fejlesztői konferencián. Az ősszel érkező iOS/iPadOS/macOS 27 legnagyobb újítása az utolsó csavarig megújított Siri asszisztens lesz, amelynek új, beszédes nevet is adtak: Siri AI.A szolgáltatás – végre – egy dedikált alkalmazást is kap a frissítésekkel, így már követlenül is hozzá lehet majd férni. A tudása igecsak szerteágazó lesz: amellett, hogy megkapja a Google Gemini AI-technológiáit, chatbotszerűen is lehet majd beszélgetni vele, és tud majd kontextust meríteni a felhasználó adataiból is a jobb, pontosabb, hasznosabb válaszok érdekében.Nem lesz azonban olyan, mint a ChatGPT, a Gemini vagy több hasonló AI-chatbot, és ez tudatos. Már a The Verge korai tesztjei is azt mutatták, hogy a chatbot tudja, mikor kell csendben maradnia, és Craig Federighi, az Apple szoftverekért felelős alelnöke is erről beszélt a Mostly Humannek adott interjúban.„Mint ismert, a chatbotok többsége nagymértékben támaszkodik a felhasználói interakcióra” – hangsúlyozza, megjegyezve, hogy ide sorolható a hízelgés, amellyel magukhoz akarják láncolni a felhasználót. „Arra ösztönözhetnek, hogy árulj el magadról dolgokat, majd ezek alapján igyekeznek kapcsolatot építeni” – jegyzi meg.A szakember szerint az Apple-nél szándékosan választottak más megközelítést. A Siri AI segíthet, elintézhet dolgokat, vagy mélyítheti a felhasználó tudását a világról. Federighi ugyanakkor hangsúlyozza, ha valaki romantikusan közelítene a Siri AI-hoz, az eszköz nem lesz partner ebben. Egyáltalán – összegez a MacRumors. https://youtu.be/qoUnUYAFNEUA Siri AI-t az iOS 27 és a többi rendszer fejlesztői bétájában már próbálgathatják a szerencsések, az Európai Unió területén ugyanakkor nem tudni, hogy mikor jelenik majd meg.Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemet mond a romantikára az új Siri AI, és ez szándékos az Apple részéről
Sok chatbot kifejezetten épít arra, hogy a felhasználó valamilyen módon kötődjön hozzá, az Apple ugyanakkor szándékosan más utat választott.
Apple az iOS 27-ben bemutatja az új Siri AI-t, mely Gemini-integrációval és dedikált apppal érkezik az őszen. Az Apple szándékosan tagadja meg a romantikus engagement-stratégiát, melyet ChatGPT/Gemini próbál használni: helyette funkcionalitásra és user-autonómiára fókuszál – új AI etikai paradigma.












