Régóta várják már a felhasználók a megújított Sirit, amelynek a késlekedése már legalább 75 milliárd forintjába került az Apple-nek. Az asszisztens jelenlegi változata jelenleg látványos lemaradásban van a különféle AI-eszközökhöz képest, a ChatGPT, a Gemini és több más szolgáltatás is sokkal ügyesebben tud válaszolni a felhasználói kérdésekre. (Ráadásul ezek már magyarul is tudnak.)Az iOS 27-ben azonban végre megérkezhet az újraalkotott Siri, és ezt már az új rendszerverzió júniusi bemutatóján megvillanthatja az Apple – írja a neves szakíró, Mark Gurman a Bloomberg hasábjain.A cég ezzel végre felzárkózhat az AI-versenyben a riválisokhoz, és Gurman szavai szerint az Apple vezetői azt fogják hangsúlyozni az új Siri kapcsán, hogy az sokkal jobban védi a felhasználók adatait, mint a többi AI-cég megoldása.Érkezni fog egy dedikált Siri-alkalmazás is, amely mögött a Google Gemini technológiája áll majd, a felhasználói élmény a ChatGPT-nél ismertre fog hasonlítani. Abban azonban különbözni fog a nevezett eszközöktől, hogy szigorúbban fogja kezelni a felhasználói adatokat, ideértve azok tárolásának időtartamát is. https://hvg.hu/tudomany/20260515_apple-macos-feltores-hack-anthropic-claude-mythos-veszelyes-mesterseges-intelligencia-tesztVárható egy olyan funkció is, amely eléggé hasonlít az Üzenetek alkalmazásban lévőhöz: beállítható lehet, hogy bizonyos idő után a rendszer automatikusan törölje a beszélgetéseket, például 30 nap után. Természetesen várhatóan lesz olyan beállítás is, hogy ne törölje a chatbottal folytatott beszélgetéseket az eszköz.A WWDC fejlesztői konferencia június 7-én veszi kezdetét, az iOS 27-et és a többi új operációsrendszer-verziót várhatóan már az első napon bemutatja az Apple. Ezután a tesztidőszak veszi kezdetét, a kész, végleges rendszereket várhatóan szeptemberben lehet majd letölteni.Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Ez lehet az Apple idei nagy dobása, minden iphone-os megkapja
Többéves késéssel, de idén végre befuthat az utolsó csavarig megújított Siri, amely egy dedikált alkalmazást is kaphat az iOS 27-ben.















