Hétfőn az Apple bemutatta az iOS 27-et és a többi új operációsrendszer-verziót, amelyek legfőbb újítása az alapjaiban megújított Siri AI. Már ahol: az Európai Unióban egyelőre nem lesz elérhető az alapjaiban újraalkotott mesterségesintelligencia-asszisztens, és az Apple nem is bocsátkozott találgatásokba azzal kapcsolatban, hogy ez mikor változhat meg.Akadnak azért más újítások is, még ha nem is túl jelentősek – ezekről itt írtunk részletesen. Az új rendszerek első fejlesztői bétája már letölthető, ezek próbálgatását ugyanakkor még nem ajánljuk, érdemes megvárni a kész, végleges verziót, vagy legalább a nyilvános bétát.Az, hogy mely eszközökre lesz elérhető az új operációsrendszer-verzió, elég változó. Van, ahol nagyvonalú volt az Apple, de olyan termékkategóriák is akadnak, amelyeknél ritkán látott szigorral húzták ki a még fiatalnak mondható eszközöket.iOS 27Az iPhone-ok esetében már-már meglepő volt az Apple nagyvonalúsága – nem jött be több szivárogtató jóslata sem. Az iOS 27-et minden iPhone megkapja, amelyre telepíthető volt az iOS 26; még a 2019-ben bemutatott iPhone 11 is. Azt persze érdemes megjegyezni, hogy az AI-funkciókhoz iPhone 15 Pro vagy újabb készülékre van szükség, és olyanok is akadnak, amelyeknél az iPhone 17 Pro a minimumkövetelmény.Íme a teljes lista:iPhone 17 Pro MaxiPhone 17 ProiPhone AiriPhone 17iPhone 17eiPhone 16 Pro MaxiPhone 16 ProiPhone 16 PlusiPhone 16iPhone 16eiPhone 15 Pro MaxiPhone 15 ProiPhone 15 PlusiPhone 15iPhone 14 Pro MaxiPhone 14 ProiPhone 14 PlusiPhone 14iPhone 13 Pro MaxiPhone 13 ProiPhone 13iPhone 13 miniiPhone 12 Pro MaxiPhone 12 ProiPhone 12iPhone 12 miniiPhone 11 Pro MaxiPhone 11 ProiPhone 11iPhone SE (második generációs és újabb)iOS 27ApplewatchOS 27Az okosórák terén rendkívül szigorú volt a cég: levették a támogatott készülékek listájáról a Watch 6, 7 és 8 okosórák mellett az Ultra első generációját is, ami eléggé érthetetlen, elvégre egy 2022 végén piacra dobott, ráadásul különösen drága okosóráról van szó. A watchOS 27-et csupán az alábbi órák kapják meg:Apple Watch SE 3Apple Watch Series 9Apple Watch Series 10Apple Watch Series 11Apple Watch Ultra 2Apple Watch Ultra 3iPadOS 27Nem volt sokkal nagyvonalúbb az Apple a táblagépek terén sem, több iPad sem kapja már meg az iPadOS 27 újításait. Íme a frissíthető eszközök:iPad Pro (M4-es és újabb)iPad Pro 12.9‑inch (4. generációs és újabb)iPad Pro 11‑inch (2. generációs és újabb)iPad Air 13-inch (M2-es és újabb)iPad Air 11-inch (M2, M3 és M4)iPad Air 11-inch (4. generációs és újabb)iPad (A16)iPad (9. generációs és újabb)iPad mini (A17 Pro)iPad mini (6. generációs és újabb)macOS 27Ez lesz az első operációsrendszer-verzió, amely már nem támogatja az Intel processzoros Maceket, így immáron csak az M-szériás lapkákkal szerelt számítógépekre érkezik meg a Golden Gate fantázianevű macOS 27:MacBook Neo (2026)MacBook Air (2020 és újabb)MacBook Pro (2020 és újabb)iMac (2021 és újabb)Mac (2020 és újabb)Mac Studio (2022 és újabb)Mac Pro (2023)Gyermekbiztonsági funkciók az új rendszerekbenAppletvOS 27Nem kapott sok újítást az Apple okostévés rendszere, és nem is érkezik meg minden, a korábbi verziót támogató eszközre. A tvOS 27 csak az Apple TV 4K (2. generációs és újabb) készülékekre érhető el, így a régi, HD-variáns, valamint az első 4K-s változat már nem kap több frissítést.A stabil szoftverváltozatok ősszel, minden valószínűség szerint szeptemberben futnak majd be. Az új operációs rendszerre már nem frissíthető eszközök tulajdonosai számára jó hír, hogy biztonsági frissítések még évekig érkeznek majd minden készülékre, így nem lesz veszélyes használni őket. Új funkciók azonban már nem jönnek.Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.