Felül az utasok, alul a napelem. Egy különös kísérleti projekt zajlik egy svájci falu, Bütter közelében. A körülbelül egy éve indult ötlet mögött a Sun-Ways nevű svájci startup áll. Mérnökei arra gondoltak, hogy a vasúti sínek közötti üres tér (a talpfák feletti rész) tökéletesen alkalmas lehetne napelempanelek fogadására, ráadásul ez a terület semmilyen más célra nem használható.Az elképzelés – kis léptékben – már meg is valósult, jelenleg egy 100 méteres, működő, nagyforgalmú vasútvonal-szakaszon 48 napelem található a sínek között. Elég alacsonyan vannak ahhoz, hogy a vonatok probléma nélkül áthaladjanak felettük, és könnyen eltávolíthatók, amikor a pályán javításra van szükség.A létesítmény ugyan kicsi, és évente nagyjából csak annyi áramot termel, ami néhány európai háztartás éves fogyasztásával egyenértékű, azonban ha beválik, egy új, jóval nagyobb léptékű módszert mutathat a napelemek elhelyezésére. Ez talán fontosabb Svájcban, mint más helyeken, ugyanis az országban is nagy szükség van a megújuló energiára, de az új napelemes projektek ellenállásba ütközhetnek, amikor beköltöznének a svájciak dédelgetett tájaiba – jegyzi meg a ZME Science. A technológia megvalósítása egy szőnyeg lefektetésére emlékeztet. A Sun-Ways kifejlesztett egy mechanizmust, amellyel a napelemeket előre összeszerelt, rugalmas „szőnyegként” lehet leteríteni a sínek közé. A paneleket egy erre a célra átalakított, egyedi svájci vonatszerelvény rakja le menet közben. A vonat hátuljából legördülő napelemszőnyeget automatikusan rögzítik a sínekhez. A rendszerrel állítólag akár napi 1000 négyzetméternyi panelt is fel lehetne szerelni. A paneleket, amelyeket az elhaladó vonatok hátuljára rögzített kefék tisztítanak, úgy tervezték, hogy akár 240 km/órás szélben is stabilak maradjanak.Sun-WaysA legfontosabb jellemző az eltávolíthatóság. A vasutak kritikus infrastruktúrát jelentenek, amelyet gyorsan kell ellenőrizni, javítani és tisztítani. A sínek közé történő állandó telepítés valószínűleg nem lenne megvalósítható, ezért a Sun-Ways úgy tervezte a paneleket, hogy a személyzet karbantartás céljából le tudja szerelni, majd utána újra fel tudja szerelni azokat.A 2028 áprilisáig tartó hároméves teszt során a Sun-Ways a telepítést és eltávolítást, a pályaellenőrzéseket, a vasúti berendezésekkel való kompatibilitást, a karbantartás hatásait, a szennyeződés felhalmozódását és az energiateljesítményt vizsgálja. Azt is ellenőrzik, hogyan bírják a panelek a vonatok által keltett hatalmas légnyomást, a rázkódást, a port, valamint a téli havat és fagyot. A lehetséges aggodalmak közé tartozhat a panelek vakító fénye, amely elvonja a mozdonyvezetők figyelmét. Ezt a vállalat tükröződésmentes szűrőkkel kezelné. A jövőbeli projektek telepítése előtt a vakító fény elemzését is tervezik, ahogyan az már a vasúti sínek közelében lévő napelemparkok esetében is gyakorlat.Ha a tesztek sikeresek lesznek, Svájc az óriási, 5000 kilométeres vasúthálózatával évente akár 1 terawattóra zöldáramot is termelhetne így, ami az ország teljes áramfogyasztásának nagyjából a 2 százalékát fedezné – állítja a Sun-Ways. A megtermelt áramot közvetlenül a vasúti felsővezetékekbe vagy a környező települések hálózatába tudnák táplálni.A startupnak ennél nagyratörőbb tervei is vannak. „Több mint egymillió kilométernyi vasútvonal van a világon. Úgy gondoljuk, hogy a világ vasútjainak 50 százalékát fel lehetne szerelni a rendszerünkkel” – mondta Baptiste Danichert, a Sun-Ways társalapítója.Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Az ötlet zseniális, és most már látni is lehet: napelemeket tesznek a vasúti sínek közé Svájcban
A napelemfarmokhoz óriási szabad területekre van szükség, ami a hegyvidéki, sűrűn beépített Svájcban óriási luxus. Egy ottani startup viszont talált egy olyan területet, ami eddig kihasználatlan volt: a vasúti sínek közötti részt. Ha a tesztek sikeresek lesznek, Svájc-szerte elterjedhet ez a megoldás, sőt, akár más országok is átvehetik a koncepciót.











