Ahogy múlt az idő, úgy lett Mátyás számára egyre fontosabb, hogy átírja szerződését a német-római császárral.
Albert király halála után özvegye, Luxemburgi Erzsébet és utószülött fia, a későbbi V. László a trónharcokban alulmaradt Jagelló Ulászlóval és híveivel szemben. A királyné és a csecsemő Habsburg Frigyes osztrák herceg udvarába menekült, vitték magukkal a Szent Koronát is, méghozzá jó okkal: e nélkül bármilyen uralkodó csak választott király volt a magyar alattvalók szemében. Feltétlen engedelmességgel és hűséggel tartoztak a Szent Koronát viselő uralkodójuknak, de nagyon könnyen szembefordultak egy választott királlyal. Frigyes tudta ezt jól, német-római császárként is megőrizte Szent István koronáját, így tartotta fenn esélyét Magyarország megszerzésére.
Hunyadi Mátyás első dolga volt visszaszerezni, végül fél évtizednyi tárgyalás, egyeztetés után sikerrel járt, de óriási áron. A 1463. július 19-én megkötött bécsújhelyi szerződésben 80 ezer aranyforintot – ennek értékéről itt írtunk részletesen – fizetett érte, illetve vállalta, hogy amennyiben örökös nélkül hal meg, trónja Frigyesre vagy annak törvényes utódjára száll. A 20 éves, erős, ifjú Mátyás szemszögéből utóbbi ott és akkor nyilván csak formaságnak számított, ám egyre komolyabbá vált, ahogy teltek-múltak az évek és csak nem született meg az örökös. Amint a király egészségi állapota romlásnak indult, úgy vált egyre fontosabbá törvénytelen fia, Corvin János örökösödésének biztosítása. A magyar előkelőket meg tudta győzni akár erő alkalmazásával, Frigyesnek azonban esze ágában sem volt lemondani a hamarosan ölébe hulló gazdag országról. A diplomácia hamarosan csődöt mondott, így Mátyás a fegyverekre bízta az érvelést. Már az 1470-es évek végén megindult a háborúskodás, a Bécs elleni hadjárat formálisan 1482-ben vette kezdetét. Rendkívül drága zsoldosseregére tekintettel a magyar király minimalizálta a nyílt színi ütközeteket, inkább várháborúkat vívott: körülzárás, majd lassú, főként kiéheztetésre alapozó „ostrom”.
