Anjou Mária, az első nő, aki fején viselhette a Szent Koronát, 631 éve, 1395. május 17-én vesztette életét. A királynő Nagy Lajos után ülhetett a trónra, akinek csak leánygyermekei születtek – írja a Rubicon.
Anyja káoszba taszította az országot
Mária feltehetőleg 1371-ben született Nagy Lajos harmadik lányaként. Nővére, Katalin 1378-ban elhunyt, ezután ő lett a magyar trón várományosa. Ám apja halálakor még csak 11 éves volt, ezért régensként anyja, Kotromanics Erzsébet vette át az ország irányítását. Az addig fénykorát élő Magyarországon ezután káosz lett úrrá, ami 1384-re polgárháborúvá fajult. Az országban sokan ugyanis Mária jegyesét, Luxemburgi Zsigmondot várták a trónra, Erzsébet viszont útjába állt a házasságnak. Helyette VI. Károly francia király öccsét, Lajost akarta megkoronáztatni.
Zsigmond sereggel érkezett Magyarországra, és meghátrálásra kényszerítette Lajost, ám a trónt végül mégsem ő szerezte meg, hanem Nagy Lajos távoli rokona, II. (Kis) Károly, aki 1385 szeptemberében szállt partra Horvátországban, és magyar bárók támogatását élvezte. Erzsébet úgy látta, az erőviszonyok Károlynak kedveznek, ezért harc helyett szívélyesen fogadta a trónkövetelőt, Mária pedig lemondott örökségéről.















