Sötét éjszaka volt, pánikszerű menekülés, a patak zúgó áradattá duzzadt, csúszós, agyagos talaját dágvánnyá taposták a nehéz harci lovak tömegei. Sokan meghaltak a gázlón, ahol utolsó középkori királyunk is életét vesztette, testét hetekkel később találták meg: „isteni sugallatra” bontották meg a friss sírhantot a mocsár szélén. II. Lajos halálának pontos helyszínét mára elnyelte a Duna, aki kegyeletét akarja leróni, mégis egész közel megteheti. Az uralkodó halálával, az ezzel kapcsolatos pletykák, tévhitek cáfolatával folytatjuk a mohácsi csatát feldolgozó cikksorozatunkat.
Történelmünk egyik legtragikusabb eseménye, a mohácsi csata a legkevésbé sem volt klasszikus értelemben vett összecsapás. A legelején a magyarok szétverték Ibrahim nagyvezír ruméliai lovasságát, egy darabig úgy tűnt, sikerült vereséget mérni az oszmánokra. Az ágyúszekerek és a janicsárok puskái azonban áttörhetetlen falat alkottak, és hamarosan megérkezett az anatóliai, majd a szultáni seregrész, mozgásba lendült az iszonyatos túlerő. Három magyar páncélos vitéz még így is csaknem elérte Szulejmán szultánt, csak közvetlen testőrei tudták őket legyűrni. Erről szólt a mohácsi csatát bemutató sorozatunk előző része – most a egyik legfájóbb, de mindenképpen legmegdöbbentőbb következményével, az alig 20 esztendős II. Lajos király halálának részleteivel folytatjuk. Valljuk be, nem épp a legnemesebb vég vesztes ütközetből menekülve belefulladni egy olyan patakba, amit az év legnagyobb részében az ember csak úgy átlép. Talán éppen ezért szolgál máig számtalan pletyka, feltételezés, összeesküvés-elmélet alapjául az uralkodó elvesztése. Mi történt valójában? Hogyan találták meg a testét? Nehéz összerakni a történetet, de nem lehetetlen: Dr. Varga Szabolcs történésszel, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával beszélgettünk.
