A vesztes muhi csatából a tatárok elől menekülő IV. Béla király az egyetlen logikus lépést választotta: Bécsbe indult II. (Harcias vagy Civakodó) Frigyes udvarába segítségért. Azt kérte, biztosítsa a hátát, amíg összeszedi embereit, családját, és a valamivel nyugodtabbnak tűnő Szlavóniába vonul. Frigyes korábban fegyvert fogott a kereszténység védelmében, és megjelent IV. Béla pesti hadi táborában, itt azonban feltehetően része volt Kötöny kun fejedelem meggyilkolásában. Majd megütközött ugyan egy mongol előőrssel, de úgy vélte, ennyi elég is volt, nem tartott a magyarokkal a Sajóhoz, inkább hazament – itt írtunk erről a tatárjárás történetét feldolgozó sorozatunk egyik részében. Amikor pedig segítséget kérő szövetségese, Béla mögött bezárult a Hainburg kapuja 1241 tavaszán, maximálisan kihasználta a helyzetet: elvette a magyar uralkodó értékeit, az úgynevezett utazó udvar kincseit, majd az akkori Magyarország legfejlettebb, leggazdagabb területeit követelte: Moson és Sopron vármegyét, valamint Locsmánd várispánságot. A király nem tehetett mást, beleegyezett, ám miután a mongolok kivonultak Magyarországról, egyik első dolga volt visszavenni Frigyestől a zsarolással megszerzett területeket.