Nem láttam még operát az Eiffelben, ez volt az első alkalom. Áriaesten már voltam, mint a rendes sznobok, de a Così fan tutte (bennfenteseknek: „Kozi”) volt az első opera. Az Operaházat ért kritikák között az egyik leggyakoribb az, hogy mocsok drága. Tény, hogy 50-70 ezer forint nem az az összeg, amit az operaértő és élvező közönség zöme szemrebbenés nélkül ki tud fizetni. Az Erkelt meg elragadta a musical. A kispénzű publikum így az Eiffel Műhelyházban vigasztalódik. Illetve örül annak, amit ott kap. A felújítás után a tér abszolút nem kellemetlen, dehát mégsem egy színházépület. Leginkább expóterületre hasonlít, vásári-kiállítási csarnok. Ide érkezett az az abszolút heterogén nézősereg, aminek én is tagja voltam. Nagyon fiatalok és nagyon idősek, tágan értelmezett dresszkód szerint kipattintva. Az előadás vasárnap volt, délelőtt 11 órás kezdettel. A Kozi kb. három óra, egy szünettel, tehát bármely vidéki városból akár vonattal bevállalható program. Egy szó, mint száz, ha még nem láttál operát, de egyet megnéznél, az Operaház programjai közül fusd át az Eiffel kínálatát.Fullba tolt férfitréfa – amit nem kellett volnaSokat nem írnék Mozartról és a Koziról. Mozartot az egyik legprogresszívebb művésznek képzelem a bolygón, de ez nem saját gondolat, illetve nem vállalok rizikót, ha leírom. Viszont hazafelé, a vonaton, amikor ezeket a sorokat akartam leírni, inkább kattogtak a gondolataim, és az jutott eszembe, hogy Mozart sokkal többet tudott az emberről és az emberi kapcsolatokról, mint azt a korszak elvárta volna. Vagy amivel kezdeni tudott volna bármit is. Ám akkora zsenije volt a zenének, hogy amellett minden más tulajdonsága elhalványul. Az emberismeretével, lényeglátásával nem foglalkozunk, pedig lehet, hogy érdemes volna. Ez az opera nekem olyan, mint amikor egy házibuliban félrevonulsz a legjobb barátoddal, és olyan dolgokat beszéltek meg, amit senki mással nem tudtok. És ezek a dolgok minden esetben párkapcsolati dolgok, így a Koziban is.De miért adom meg Mozartnak ezt a pontot, amikor a librettista Da Ponte? Hiszen ő adta a szöveget a szereplők szájába, ő diktálja a sztorit. Hát, ugye, a Kozi az utolsó opera, amit Mozart Da Pontéval featelt. És a Kozit nézve és hallgatva én nagyon is érteni vélem, hogy miért nem csináltak több projektet. Annyira más sztorit mond el a szöveg és a zene, hogy a két felvonás alatt többször döntened kell, melyikkel mész tovább. Összerakták a melót, mert az akkor már nagyon beteg II. József császár megrendelésére készült. Nem polírozták tökéletesre, hogy minél előbb meglegyen a bemutató. Aztán én erre, te arra.Mert miről is szól a Kozi? Ha nagyon egyszerű akarok lenni, akkor egy prank az egész. Vígopera, ami a nők csalfaságán gúnyolódik, de jó vége van (?), közben és utána jól lehet pezsgőzni. A zene remek, a történet egyes epizódjaiban mindenki talál saját élményre utalást. Az egész operában összesen hatan szerepelnek. Adott két fiatal pár. A fiúk (Ferrando, Guglielmo) katonák, a lányok (Fiordiligi, Dorabella) testvérek. A háztartás tartozéka, ahol élnek, egy szobalány (Despina), aki korban hasonló hozzájuk. A hatodik szereplőnk pedig egy idősebb fickó (Don Alfonso), aki eredetileg filozófus, tehát okos, bölcs figura.Fotó: Nagy Attila / Eiffel MűhelyházA darab egy vita kellős közepén kezdődik, ahol a két katona srác és a filozófus állnak szemben egymással. Don Alfonso állítása az általában csatakrészeg, a szalonnasütő betongyűrűje mögött búslakodó, önkéntes cölibátusban depresszáló faszik tételmondata: Minden nő kurva. Persze szebben mondja, meg nyilván énekel, de a lényeg ez. A srácok pedig kikérik maguknak a menyasszonyaik nevében, olyannyira hevesen, hogy még a párbaj lehetősége is felmerül. A filozófus persze inkább fogadást ajánl. Száz zecchinóban aztán meg is egyeznek. Don Alfonsónak egy napja van, hogy bebizonyítsa a Ferrandónak és Guglielmónak, hogy Fiordiligi és Dorabella sem jobb a deákné vásznánál. Ebben cinkosa lesz a fiatal kora ellenére máris sokat látott, tapasztalt machinátor, Despina is.Az opera egy teljesen lineáris történetet mesél el, aminek lényege az, hogy a valóban hűséges menyasszonyokat szüntelen ostrom alatt tartva, trükkök százait bevetve, elképesztő energiákat mozgósítva megingassák elkötelezettségükben. Majd amikor ez sikerül, a két megalázott szerencsétlen fölött lengessék a mutatóujjukat, hogy lám, ők sem kivételek. Vígopera, értitek. Persze szép számmal akadnak vicces szituációk benne, hiszen a bohózatokban rongyosra használt átöltözős-átverős jelenetek sorozata a librettó. Valószínűleg a korabeli közönség is szépen feldobta a deszkát a sztori habjaira, és felfeküdt rá. Mégis, a Kozit nem nagyon játszották a 19. században, mert rengeteg kellemetlen kérdőjelet rakott ki már akkor is.Aktuálisabb, mint valahaEzt már Székely Kriszta mondta nekem egy április végi próbán, ahol már a díszlet lényegét adó kivetítő csíkok is működtek. „Mit jelent az örök hűség ma, amikor minden fake körülöttünk? Miért esnek szét a régi modellek, és létrejönnek-e egyáltalán újak? A Kozit évtizedekig nem játszották, mert sok volt, most aktuálisabb, mint valaha.”Próbán, április végén – Fotó: Merényi Dániel / TelexAz Eiffel Bánffy terme semmiben nem hasonlít operaszínpadra. Ahogy beülsz, kezdődhetne egy termékbemutató is. Fekete falak, a zenekari árok körül a delfináriumokra emlékeztető, fröccsenést elhárító, nejlonfóliás zártszelvény keretek. A színpadon fényes gumiszőnyeg, a LED-fal-csíkokon egy betöltést jelző fény fut, egy kavics alakú kanapé, négy zsámoly, két kisasztal és két szelfilámpa a díszlet. Ennyi. A nyitány alatt egy idilli kertet látunk a ledfalon. Jobbra épület, balra pad, burjánzó növényzet, a távolban a tenger. Erős színek. Majd változik a kép de ugyanazt látjuk más-más stílusban. Szecesszió, pointillizmus, Keith Haring, graffiti, atomfelhő, szemét, majd ugyanez elölről. A téma marad, a tálalás más, vajon melyik az igazi? A LED-falak az előadás alatt végig aktívak és részei a történetnek. Nagyon tetszett, hogy nagyon jó arányérzékkel építették be a vetítést a darabba. Sohasem konkurált a színpad történéseivel, de amikor lehetett, adta azt a pluszt, amit lehetővé tett. Az opera végére a szememet azért már fárasztotta az állandó fény, de ez az én privát derpegésem.A Kozi nem egy akcióthriller. Nincsenek benne nagy mozgások, események. Kardozás, autós üldözés, satöbbi. Adott hat szereplő, akik jönnek-mennek és közben beszélgetnek egymással. Reagálnak arra, ami elhangzik, vagy egymás reakcióira. Leírhatnám, hogy Székely a social media kulisszáiba teszi a darabot, de ez nem igaz. Senki sincs pellengérre állítva, nincs az orrunk alá dörgölve semmilyen görbe tükör. A social médiában élő vázlatszerű ember vázlatszerű gesztusait is használja, miközben a valódi és valódinak játszott érzések nagyon is emberiek. A kijelzőn látszó epekedés lehet fake, de a test, amivel eljátsszák, valódi. Zseniálisak a jelmezek is. Ha valaha is gondolkodtál azon, hogy milyen lenne, ha egyszer a divattervezői skicceket egy az egyben megvarrná és felvenné valaki, az ilyen lenne. Poliuretán papucsok és cipők, lovaglóostor és banán. A susogós melegítők túl bő redői, de bársonyból. Feltornyozott frizurák. Imádtam. Persze ahhoz, hogy ezt a totális vizuális hazugságot elhiggyük, kellenek a szereplők is.Nos, a Kozi castingja, megkockáztatom, tökéletes. Ami a látványt illeti, Kálnay Zsófia (Dorabella) és Megyimórecz Ildikó (Fiordiligi) gyönyörűek és szexik. A szerep szerint kissé eltérő vérmérsékletük patikamérleggel hasonlítható össze a színpadon is úgy, hogy abszolút belülről jön. Játék, de nem játék. A két tesztoszterontól duzzadó, de mégsem felszínes pojácát pedig Dobák Attila (Guglielmo) és Pál Botond (Ferrando) hozza. Egy pillanatig nem kell erőlködni, hogy a történetbe helyezzük magunkat. Négy szép fiatal két szép párt alkot. Nem kételkedünk az érzelmeikben, mert egymáshoz illők. Amikor elkezdődik a darab, abszolút tudunk menni a fogadással, mert nem lejátszott a történet. Kapi Zsuzsanna főnyeremény Despina szerepében (ami tulajdonképpen több szerep). Lubickolást látunk, minden perc ajándék, amikor a fényben van.Don Alfonso filozófusa ebben a Koziban guruként jelenik meg. Hiába, a mai kor a proteinben gazdag étrend, a tízezer lépés korszaka. Itt a bölcs nem az univerzum összefüggéseivel foglalkozik, hanem a csípő kimozgatásával, és azzal, hogy a gombakávék közül melyiket érdemes választani, ha magas a kortizolszinted. Szóval Kovács István Don Alfonso szerepében keveri a szart, és közben, ha kell, narancssárga napszemüvegben tökéletes háromszögállást mutat be. Tehát a social mediához illően minden és mindenki nagyon jól néz ki. Pipa. De mi van az operával?Jó lett a beat!Kevés opera van, amit szívből ajánlok kocsiban hallgatáshoz, de a Kozi pont ilyen. Nagy öröm volt a zenekar élén Török Leventét látni. Gyakorlatilag az Operában nőtt fel, ez a természetes közege. 2019 óta ugyan fel-felbukkan az Operaház pultjában, de ez a Kozi volt az első, alkotói karmesteri feladata. Ahogy elmondta, Mozart zenéje – minden játékossága ellenére – a legnagyobb pontosságot, odafigyelést igényli, mert bárki hibázik is, azonnal hallani. Mozart kompozíciói sokkal kevésbé megengedőek, mint például Puccini hatásos-szokatlan megoldásai. Itt minden rendben volt. A karmesterre minden levegővételnél számíthattak az énekesek, a Kozi Titanicjának számító kürtállás is szépen sikerült. A zenekar minden tekintetben hű tolmácsolója volt a zeneszerzői gondolatnak, érzelmeknek. A színpad és a zenekari árok gyönyörű szimbiózisban működött végig.Mozart nagyon tudott menni a szerelem témájával. Utaltam már rá, hogy a zenéjéről sokszor leesik a szöveg. Más érzetet keltenek a hangok, mint amit mond a szöveg. A látvány, az énekesek gesztusai abszolút behúztak a virtuális, teljesen fake térbe. A beharangozó sajtóközlemény is ezt ígérte, tehát nagyon kíváncsi voltam arra, hogy mindez hogy működik majd egy 18. századi zenével és szöveggel. Valahogy úgy képzeltem, hogy ez olaj és víz. Nagyon sok munka és kompromisszum révén lehet belőle emulzió, de alapvetően nem tudnak egymással keveredni.Fotó: Nagy Attila / Eiffel MűhelyházDe mi van akkor, ha egy áriát úgy fogunk fel, mintha egy Reels lenne, vagy Insta Short? Teljesen jól működik. Az ének minőségében semmi kivetnivalót nem hallottam, sőt. A tapsokból ítélve a közönség is értékelte a makulátlan teljesítményt. Intonációra, erőre, a szöveg érthetőségére sem lehetett panaszom. Nehezen tudnék bármit is kiemelni az egyenletesen szuperklassz teljesítményből. De ha mégis, számomra a darab csúcspontja az volt, amikor Megyimórecz Ildikó a hűségről mint szikláról énekelt, amely a viharos tengerben is szilárdan áll.A történet bakugrásai, egyes logikai buktatók felett nagyon elnézően átlépünk, tehát a recitativók is felfoghatók akár elgépelt Viber-üzeneteknek is. Mégis, ami miatt ez az egész valóban mai, azok az elcseszett kapcsolataink. Nem nagyon mérjük fel, hogy milyen töréseket okozunk a másikban, mivel bántjuk meg. Nagyon könnyen tesszük magunkat az igazságosztó szerepébe. Mintha minden nő vagy férfi olyan lenne, mint a másik. Mintha bárki felcserélhető, sőt behelyettesíthető lenne bárkivel. Ha valami szétfagy, elég újraindítani a böngészőt. Ha meg végképp nagy a gebasz, akkor a telefont.A Koziban két, erőtől duzzadó, jóképű csávó vonzerejük varázsában feltétlenül megbízva pénzben fogad egy vélhetően megcsömörlött idősebb faszival barátnőik hűségére. Ezek után álruhába bújva, minden erejükkel azon vannak, hogy a legjobb barátjuk menyasszonyát elhódítsák. Az opera végig arról szól, hogy a lányok folyamatosan olyan szituációban vannak, ahol nem térhetnek ki az ostrom elől. Mégis, két felvonás kell, hogy megtörjenek. Aztán jön az „igazság pillanata”, amikor megszégyenülnek mindenki, de elsősorban maguk előtt. Ki lehet boldog a végén? Guglielmo és Ferrando Don Alfonso? Hiszen pénzt nyert. Despina? Minden machináció sikerült. De ebben sem vagyunk biztosak.Mozart és Da Ponte persze megadja a happy end lehetőségét, de az a mi választásunk, nem kapjuk meg készen. Igaza van Székely Krisztának, ez a sztori aktuálisabb, mint valaha. A traumákhoz rajtunk kívül az élet is kell, az élet kever és oszt. A megoldással pedig gyakran egyedül maradunk, mert aki segíthetett volna, azt épp most tettük tönkre. Minden seb után marad heg. A fájdalom nyoma ott marad a bőrön és a pszichében is. Óvatosan menjünk bele minden fogadásba.
Prank és buggyos veretés – megnéztük a Così fan tuttét
Mozart vígoperája egy rokokó böszmeség krónikája, amely aktuálisabb, mint valaha. Fiatal alkotók, élükön Székely Krisztával, elég komolyat droppoltak az Eiffel Műhelyházban. Kritika.










