Az iskola mai formájában erősíti az átalakulást az autoriter rendszerek felé – mondja Knausz Imre pedagógiai szakértő, a Miskolci Egyetem korábbi tanszékvezető docense. A kötött tananyag a műveltség ellen fordítja a felnövekvő nemzedéket, ez pedig elősegíti, hogy a politikai elit juttassa érvényre saját érdekeit. A generációk között növekvő szakadék sem könnyíti meg a tanárok dolgát. Hogyan lehetne segíteni mindezen?
Knausz ImreOktatáskutató, pedagógiai szakértő, egyetemi oktató, középiskolai tanár. A Van Helyed a Közös Jövőnkért Alapítvány pedagógiai szakértője. Több mint húsz évig volt a Miskolci Egyetemen docens, tanszékvezető, intézetigazgató, főigazgató. 1997–98-ban a Fővárosi Pedagógiai Intézet igazgatója volt, előtte az Országos Közoktatási Intézet Program- és Tantervfejlesztési Központjának tudományos főmunkatársaként főleg tantervfejlesztéseket végzett, több alaptanterv kidolgozásában is részt vett. Könyvek, egyetemi jegyzetek szerzője.Az iskolákban tapasztalt alá-fölérendeltségi viszonyok mennyire határozzák meg a gyerekek későbbi demokráciaképét?Az iskola valóban meglehetősen hierarchikus intézmény, sok minden mutatja ezt. A működése erősen szabályozott, gondoljunk például az időbeosztásra. Meghatározott hosszúságú órák és szünetek vannak, ezekhez alkalmazkodni kell. Ez máris valamilyen fegyelmezettséget követel meg a diákoktól és a tanároktól is. Ha ezzel problémák vannak, akkor nyilván szankciók következnek. De szabályozott az iskola térszerkezete is. Mondjuk az, ahogy a tanári szoba általában rituálisan elkülönül a diákok által látogatható terektől. És sorolhatnám még ezeket az iskolán belüli mikrorendszereket, amik azért erősen szabályozzák a tanár–diák kapcsolatot, illetve egyáltalán az emberek közötti kapcsolatokat. Az erős szabályozás pedig mindig a személyesség ellen hat.A tömegoktatás kialakításakor szükségszerű volt ilyen merev szabályokat alkotni, mert így lehetett egyszerre sok embernek átadni a műveltséget, nem?De nem muszáj, hogy feltétlenül így működjön ma is az iskola. Szabályokra persze szükség van, de nem olyan merevekre, amelyekre nincs befolyása sem a tanárnak, sem a diáknak. Úgy éljük meg, hogy ezek már ilyen természet adta szabályok, amelyektől eltérni nagyon nehéz. Jellegzetes példája az iskolai hierarchia megnyilvánulásának a feleltetés intézménye is, ami inkább hatalmi, mintsem pedagógiai viszonnyá teszi a tanár–diák kapcsolatot, hiszen ez sokszor csak rajtaütésszerű, váratlan egzecíroztatása a gyerekeknek. Holott lehetne a tudást ellenőrizni úgy is, hogy mindenki számít rá, a dolgozatírás tipikusan ilyen dolog. A nyugati iskolákban sok helyen már nincs is feleltetés.
