Pilz Olivér az ATV műsorában arról beszélt, hogy az oktatás problémái az elmúlt években olyan széles társadalmi rétegeket érintettek, hogy azok politikai következményekkel is jártak.A kormány megbukása mellékterméke annak, hogyha nem jól működik az oktatási rendszer– fogalmazott. A Tanítanék Mozgalom alapítója szerint ugyanakkor nem lehet gyors változásra számítani. Legalább egy évtized kellhet ahhoz, hogy valóban jól működő oktatási rendszerről lehessen beszélni. Korábban úgy fogalmazott, hogy „talán egy ma született gyerek már jobb középiskolába járhat”, mire érzékelhetővé válik a reformok hatása. Szerinte az oktatás átalakítása rendkívül összetett folyamat, amelyhez a társadalom és a pedagógusok részéről is türelem kell.„Ha egy kormány nem foglalkozik az oktatással, akkor előbb-utóbb a kormány bukása járulékos veszteség kell hogy legyen”„Ez nem lesz kész szeptemberre”Az interjúban szóba került az is, hogy Lannert Judit új oktatási miniszter több változást is ígért, például a kötelező helyettesítések csökkentését és egy új Nemzeti alaptanterv kidolgozását. Pilz szerint azonban ezek a lépések nem valósíthatók meg egyik napról a másikra.„Egy NAT újragondolása minimum egyéves folyamat” – mondta, hozzátéve, hogy az óraszámok csökkentése önmagában nem oldja meg a problémákat, mert nincs elég pedagógus az iskolákban. A Tanítanék Mozgalom alapítója szerint a tanárok túlterheltsége mára kritikus szintet ért el.Olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy nagyon sokszor belebetegszenek a munkába– fogalmazott. Szerinte a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a kieső kollégák helyettesítését sok esetben más tanároknak kell megoldaniuk, gyakran pluszjuttatás nélkül. Pilz arról is beszélt, hogy jelenleg évente akár 60-80 óra ingyenes helyettesítésre is kötelezhetik a pedagógusokat.A teljesítményértékelés és a tankönyvek is változhatnakPilz Olivér szerint ugyanakkor vannak olyan intézkedések, amelyeket gyorsan meg lehetne lépni. Ilyennek nevezte például a pedagógusok jelenlegi teljesítményértékelési rendszerének felfüggesztését vagy eltörlését. Szerinte az oktatási szakértők többsége inkább az intézmények egészének értékelését támogatná, nem pedig az egyes pedagógusok központi minősítését.A tankönyvkínálat bővítését is fontosnak nevezte. Jelenleg az állami iskolákban csak korlátozott számú tankönyvet lehet használni, miközben korábban több jól bevált kiadvány segítette a pedagógusok munkáját.„Harc megy a gyerekekért”Az interjúban a demográfiai problémák is szóba kerültek. Pilz szerint miközben egyes iskolákban túlzsúfoltak az osztályok, máshol már most nehéz elegendő gyereket találni az intézmények fenntartásához.„Vannak olyan helyek, ahol 8-10 fővel mennek osztályok, máshol meg 36-40 gyerek jár egy osztályba” – mondta. Szerinte a rendszer jelenlegi formájában pazarlóan működik, ezért hosszabb távon át kell gondolni az iskolarendszer szerkezetét is.Pilz szerint elképzelhető, hogy bizonyos településeken nem mindenáron helyi iskolákat kellene fenntartani, hanem például iskolabusz-hálózattal kellene biztosítani, hogy a gyerekek jobb minőségű oktatáshoz jussanak.Az ATV műsorvezetője arról is kérdezte Pilz Olivért, hogy visszatérne-e tanítani, miután az új oktatási vezetés rehabilitációt ígért a korábban elbocsátott pedagógusoknak. Pilz azt mondta: komolyan gondolkodik a visszatérésen, ugyanakkor szerinte eddig létezett egy informális tiltólista is. Ennek ellenére bízik benne, hogy valódi változások indulnak el az oktatásban, de szerinte ehhez hosszú időre és következetes reformokra lesz szükség.Újra kell gondolni, mi az iskola feladata – megjelent a Tanítanék Mozgalom oktatáspolitikai javaslatcsomagjaA választások közeledtével hozta nyilvánosságra új oktatáspolitikai javaslatcsomagját a Tanítanék Mozgalom. A pedagógusok, szülők és diákok bevonásával készült dokumentum szerint az oktatásirányításnak végre azokra kellene hallgatnia, akik nap mint nap az iskolákban tapasztalják a rendszer működési zavarait.