Diplomáciai válságot okozhat az Egyesült Államok és Magyarország között, hogy az USA-ban kötött ki a 26 rendbeli bűncselekmény miatt keresett lengyel exminiszter – állítják az amerikai törvényhozás két bizottságának politikusai, akik azt is firtatják, ki mindenki hathatott oda, hogy Zbigniew Ziobro vízumot kapjon.
A Demokrata Párt két vezető képviselőházi tagja választ vár Marco Rubio amerikai külügyminisztertől arra, miként kaphatott beutazási engedélyt az USA-ba a lengyel igazságügyi tárca volt vezetője, amikor odahaza akár 25 év börtönnel is sújthatják huszonhat rendbeli hivatali visszaélésért – tudósított a Reuters.Úgy tudni, hogy Zbigniew Ziobro ügyében az amerikai külügy második embere járt közben, de a külügyi, illetve a jogi bizottság demokrata csoportjának vezetői szeretnék tisztázni, hogy pontosan mi történt. Egyelőre ugyanis csak az világos, hogy a bukott lengyel politikus el tudott menekülni Magyarországról a kiadatás elől.A két képviselő Gregory Meeks és James Raskin úgy gondolja, hogy ha valóban úgy volt, ahogyan arról hallani lehet, akkor az Egyesült Államok visszaélt hatalmával, és semmibe vette saját bevándorlási szabályait. Emellett példátlan módon beavatkozott két NATO-szövetségese belpolitikájába és igazságszolgáltatásába.Úgy hírlik, hogy Christopher Landau külügyminiszter-helyettes utasította a konzuli főosztályt, amely azután továbbadta az ukázt a budapesti nagykövetségnek, így kapott könnyített eljárásban beutazási engedélyt a lengyel exminiszter. A két demokrata politikus szerint a történtek súlyos diplomáciai válságot eredményezhetnek Magyarországgal és Lengyelországgal. De arra is kíváncsiak, hogy volt-e köze az egészhez Donald Trumpnak vagy az elnök valamelyik közvetlen munkatársának. https://hvg.hu/vilag/20260511_ziobro-usa-amerika-menedekjog-utlevel-kormanyalakitas-parlament-romanowski-lengyel-igazsagugyi-miniszter-varsoLátni kívánják az üggyel kapcsolatos összes levelezést, és arra is kíváncsiak, hogy milyen szerepet játszott a történtekben a varsói amerikai nagykövet, mert állítólag ő volt, aki feltüzelte Landaut.Nyitókép: Zbigniew Ziobro 2023-ban Varsóban – Fotó: ANDRZEJ IWANCZUK / NurPhoto / NurPhoto via AFP












