Az amerikai külügyminisztérium második embere személyesen intézte el, hogy az Egyesült Államok vízumot adjon a Magyarországon bujkáló Zbigniew Ziobrónak, a PiS-kormány volt igazságügyi miniszterének – írja négy, az ügyet ismerő forrásra hivatkozva a Reuters. A lengyel politikus ellen hazájában 26 vádpont alapján készülnek eljárást indítani, de még Magyar Péter hivatalba lépése előtt elhagyhatta Magyarországot, és az Egyesült Államokba utazott.
Forrás:
Twitter/Dariusz Joński
A Reuters szerint Christopher Landau amerikai külügyminiszter-helyettes utasította a washingtoni külügyminisztérium konzuli ügyekért felelős vezetőit, hogy a budapesti amerikai nagykövetség adjon ki vízumot Ziobrónak. Az egyik forrás szerint újságírói vízumot kapott. A döntés azért volt sürgős, mert a lengyel kormány attól tartott, hogy Orbán Viktor választási veresége után az új magyar vezetés kiadná Ziobrót Varsónak.
Magyar Péter korábban valóban arról beszélt, hogy hivatalba lépése első napján kiadatná a volt lengyel minisztert. Ziobro végül még Magyar május 9-i beiktatása előtt megszerezte az amerikai vízumot és elhagyta Magyarországot. Hétfő este, a Tisza-kormány második ülése utáni sajtótájékoztatón a Reuters kérésére a miniszterelnök elmondta, tudomása szerint Ziobro ezek után nem közvetlenül érkezett az Egyesült Államokba, hanem Bécsből, Párizsból vagy Brüsszelből, de erről már nem tudott pontos részleteket elárulni. Azt is hozzátette, hogy a volt lengyel miniszter jelenlegi tartózkodási helye a magyar hatóságok számára ismeretlen, ő maga pedig az Egyesült Államok kormányával nem vette fel a kapcsolatot az ügyben.













