Christopher Landau külügyminiszter-helyettes közbenjárásával kapta meg az amerikai vízumot Zbigniew Ziobro korábbi lengyel igazságügyi miniszter, aki Orbán Viktortól kapott politikai menedékjogot Magyarországon, értesült a Reuters.A hírügynökség szerint az amerikai külügyminiszter-helyettes személyesen adott utasítást arra, hogy az amerikai külügyminisztérium konzuli szolgálata a budapesti amerikai nagykövetségen keresztül adjon vízumot a hazájában korrupcióval gyanúsított Ziobrónak, hogy a politikus az USA-ba menekülhessen Magyarországról.A Reuters egyik forrása szerint Ziobro újságíró vízumot kaphatott, Landau közbenjárásának köszönhetően még Magyar Péter május 9-i beiktatása előtt. A Reuters szerint az amerikai külügyminiszter-helyettes „nemzetbiztonsági okokkal” indokolta a vízum kiállításának sürgősségét.Magyar Péter hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy nem tudják a magyar hatóságok, hol tartózkodik jelenleg Ziobro, és egyelőre nem vették fel a kapcsolatot Washingtonnal ez ügyben.A volt lengyel igazságügyi minisztert azzal gyanúsítják, hogy még a nacionalista Jog és Igazságosság (PiS) kormányzása idején igazságügyi miniszterként szervezett bűnözői csoportot alapított és irányított. A szervezet a gyanú szerint akár több mint 150 millió złotyt (12,7 milliárd forint) is elsikkaszthatott.A korábbi lengyel igazságügyi miniszter jelenleg is körözés alatt áll Lengyelországban, januárban az Orbán-kormánytól kapott feleségével együtt menedékjogot Magyarországon. Lengyel útlevelét érvénytelenítették, az amerikai vízumot a magyar kormány által biztosított menedékjoghoz járó okmányába kapta.Ziobro korábban a lengyel médiának megerősítette, hogy az Egyesült Államokban tartózkodik, és hogy Magyar Péter beiktatása napján érkezett Amerikába. A lengyel exminiszter szándéka, hogy Amerikában marad és „élvezi az amerikai szabadságot”, nyilatkozta akkor.A lengyel sajtó egy hete azt írta, hogy Donald Trump intézhette el a vízumot Ziobrónak, azonban a Reuters forrásai nem tudnak arról, hogy az amerikai elnöknek vagy Marco Rubio külügyminiszternek köze lett volna a döntéshez.Az Orbán-kormány 2024 végén menekültstátuszt adott Ziobro helyettesének, Marcin Romanowskinak is.