Zbigniew Ziobro volt minisztert és helyettesét, Marcin Romanowskit súlyos gazdasági bűncselekményekkel vádolják, de az Orbán-kormány, szövetséges államok között szokatlan módon menedéket nyújtott nekik. Ziobro ellen odahaza elfogatóparancsot is kiadtak, de mint a HVG annak idején beszámolt róla, a személyre szóló törvényalkotást most már elutasító Fidesz kormányon kétszer is belenyúlt a törvénybe Ziobróék érdekében: 2025 tavaszán azt mondták ki, hogy ha a bíróság el is rendeli az európai elfogatóparancs végrehajtását, a döntés ellen a legfőbb ügyész jogorvoslatot jelenthet be “a törvényesség érdekében”.Innen az ügy felkerül a Kúriára, amely megváltoztathatja az átadástól szóló határozatot, vagy hatályon kívül is helyezheti, fél évvel később pedig azt, hogy a bíróságnak akkor is meg kell tagadnia az európai elfogatóparancs végrehajtását, ha azt Magyarország vagy az EU más tagállama által menekültként elismert személlyel szemben bocsátotta ki olyan állam, ahonnan elmenekült. https://hvg.hu/360/20260114_torvenymodositas-magyarorszagra-menekult-lengyel-politikusok-ziobro-romanowskiCsakhogy jött a magyarországi választás, és Ziobro azonnal eltűnt Budapestről. Az Egyesült Államokból jelentkezett be, ahová a hírek szerint Christopher Landau külügyminiszter-helyettes utasítására, de valójában Trump elnök személyes közbenjárására kapott vízumot.Waldemar Zurek lengyel igazságügyi miniszter, aki az ottani jogrendszerben egyúttal legfőbb ügyész is, most a TVN24 kereskedelmi TV-nek nyilatkozott: feltétlenül tudnia kell, hogy pontosan milyen úti okmánnyal tartózkodott Ziobro Magyarországon, miután a lengyel útlevelét bevonták, és azt is tudni akarja, hogy a magyar kormány visszavonta-e azt. (Nem hivatkozott Magyar Péter miniszterelnökre, de a magyar miniszterelnök nyilatkozta azt, hogy vége a magyarországi bujkálásnak.)Zurek már június elején is sürgette a magyar lépést, de most megerősítette, hogy ugyan megérti, hogy a budapesti kormány még szervezi magát, de választ vár az új belügyminiszternek és az igazságügyi miniszter asszonynak írt levelére, a legfőbb ügyésszel pedig online értekezett. Az információ azért fontos, mert ha Ziobrónak nincs érvényes úti okmánya, akkor ennek alapján lehet követelni, hogy az amerikai kormány a máskor olyan szigorú bevándorlási hatóság, az ICE útján utasítsa ki. Menedéket ugyanis az ő tudomása szerint az USA-tól nem kért, bár az ottani kormányzat rövid és homályos válasszal rázta le az érdeklődést.Ennek ellenére mindenki tudja, hogy a formálisan most tudósítóként dolgozó volt politikus nem tér haza egyhamar. És a lengyel belpolitikai viszonyokat jól mutatja egy ekörül zajlott szópárbaj. Radoslaw Sikorski külügyminiszter érezhetően gúnyos megfogalmazásban megkérte az amerikai elnök 80. születésnapjára meghívott (bár ott Trumppal a rosszmájú tudósítók mérése szerint mindössze 1 perc 16 másodpercet „beszélgetett”) Karol Nawrocki köztársasági elnököt, hogy „hozza haza Ziobrót”. Nawrocki pontosan tudja, hogy az általa ellenségesen kezelt alkotmányos kormány szerint egy súlyos bűncselekményekkel vádolt, sok ezer oldalnyi bizonyíték által terhelt személyt akarnak kézre keríteni, aki megszökött az igazságszolgáltatás elől, Sikorski felszólítására válaszul mégis ezt üzente hivatalának egyik vezetőjével: ne várják az elnöktől, hogy részt vegyen az ellenzék üldözésében.Nyitóképünkön Zbigniew Ziobro, a Szolidaritás Lengyelország párt vezetője és igazságügyi miniszter a párt varsói kongresszusán, 2023. május 3-án. (AFP / NurPhoto / Andrzej Iwanczuk)
A lengyelek még mindig a magyar kormány válaszára várnak Ziobro ügyében
Azt akarják tudni, hogy az új magyar kormány hivatalosan visszavonta-e a volt lengyel igazságügyi miniszternek adott menekültstátuszt, mert erre szükség van az Amerikába küldendő kiadatási kérelemhez.







