A Reuters forrásai szerint Christopher Landau utasította a budapesti nagykövetség munkatársait, hogy minél előbb állítsanak ki vízumot a hazájában korrupcióval vádolt korábbi lengyel igazságügyi miniszternek.
Christopher Landau amerikai külügyminiszter-helyettes volt az, aki segített Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyi miniszternek, hogy Magyarországról az Egyesült Államokba menekülhessen – írja a Reuters több forrásra hivatkozva. A lap forrásainak arról nem volt tudomása, hogy Donald Trump bármilyen módon szerepet játszott volna a dokumentum kiállításában.A hírügynökség szerint Landau – aki az amerikai külügy második embere Marco Rubio után – utasította a budapesti amerikai nagykövetség munkatársait, hogy adjanak vízumot Ziobrónak. Az egyik forrás szerint a többek között korrupcióval gyanúsított volt miniszter újságíróként kapott beutazási engedélyt.Landau a varsói amerikai nagykövetséget vezető Tom Rose-tól kaphatott tájékoztatást az ügyről, amely alapján úgy ítélte meg, hogy Ziobrót igazságtalanul gyanúsították meg. A portál egyik forrása szerint Landau „nemzetbiztonsági ügyként” tálalta a kérést a budapesti külképviselet munkatársai felé, hogy sürgesse a vízum kiadását.A Reuters Ziobrót nem érte utol, lengyelországi ügyvédje szerint pedig a gyanúsított politikus nem válaszolt a neki továbbított kérdésekre. Az amerikai külügyminisztérium adatvédelemre hivatkozva nem osztott meg részleteket az ügyről, a Fehér Ház nem reagált a Reuters megkeresésére.Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyi miniszter decemberben kapott menedékjogot az Orbán-kormánytól, miután hazájában 26 rendbeli bűncselekménnyel, köztük korrupcióval gyanúsították meg. A politikus ellen februárban európai körözést adtak ki. Ziobro – miután Magyar Péter azt ígérte, hogy első hivatali napján kiadja őt Lengyelországnak – az új kormány beiktatása előtt az Egyesült Államokba menekült. Korábban a lengyel sajtó arról írt, hogy Donald Trump közbenjárására kaphatta meg a beutazási engedélyt.Nyitóképünkön Orbán Viktor és Zbigniew Ziobro 2025. október 30-án. (MTI / Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály / Kaiser Ákos)













