Pető Attila a papi zaklatás egyik legismertebb magyar áldozata. Immár gyermekjogi aktivistaként, keresztény emberként azért írt Sulyok Tamásnak, mert az elmúlt években többször is hiába kért személyes találkozót. Nyílt levelét nem haraggal, hanem aggodalommal, tisztelettel és azzal a reménnyel írta, hogy
vannak még olyan pillanatok a közéletben, amikor nem a politikai logika, hanem a lelkiismeret szava válik irányadóvá.
Pető Attila meggyőződése, hogy az emberi méltóság akkor is megilleti az államfőt, ha döntéseivel, hallgatásával, közéleti felelősségével kapcsolatban súlyos kérdések fogalmazódtak meg. Szerinte Sulyok Tamásnak az elmúlt években azért kellett volna megszólalnia gyermekvédelmi ügyekben, mert tisztsége erkölcsi jelenlétet is jelent.
Különösen akkor, amikor gyermekek biztonságáról, áldozatok méltóságáról, intézményi felelősségről és a társadalom legsebezhetőbb tagjainak védelméről van szó.
A korábbi áldozat, gyermekvédelmi aktivista tudja, hogy megszólalni nem mindig könnyű, egy államfő szavának súlya van, ezért talán mérlegel, de szerinte
