Mint Szűcs Balázs egykori katolikus pap áldozata, nyílt levelet írt Fülöp Zsolt szentendrei polgármesternek és a képviselő-testületnek Pető Attila gyermekvédelmi aktivista. A szöveget a HVG szerkesztőségéhez is eljuttatta.Pető Attila azt írja: tudja, hogy az ügyet zárt ülésen kell tárgyalniuk, dea döntésük erkölcsi üzenete utána kikerül a falakon túlra. Egy városi kitüntetés nem pusztán egy korábbi elismerés. Jelkép. A közösség értékrendjének része.Azt fejezi ki, hogy kit tartunk követendőnek, kinek az életútját emeljük példaként a város nyilvánossága elé” – írja, megjegyezve: amikor Szentendre 2006-ban a díj odaítélése mellett döntött, még nem tudhattak Szűcs Balázs „viselt dolgairól”.„Azonban ennek a díjnak a sorsa ma túlmutat önmagán. Nem csak Szűcs Balázsról szól, és nem csak Szentendréről. Arról is szól, hogy egy közösség képes-e felismerni: a korábban adott elismerés akkor sem maradhat érintetlen, ha később kiderül, hogy annak erkölcsi alapja megrendült, miután kiderült: Balázsnak több mint 20 áldozata lehet (és többekről nem tudunk)” – írja levelében Pető. https://hvg.hu/itthon/20231030_Peto_Attila_katolikus_egyhaz_molesztalas_szexualis_bantalmazas_Kuria_abuzusAz aktivista úgy véli: „Ma, amikor a gyermekvédelemnek Magyarországon annyi sebet kell begyógyítania, annyi mulasztással, hallgatással és intézményi kudarccal kell szembenéznie, különösen nagy jelentősége van az ilyen döntéseknek. Mert ezek nemcsak jogi vagy önkormányzati aktusok. Példák. Mindannyiunk számára. Épülhetünk általa. Jelzések.Jelzések az áldozatok felé, hogy a közösség meghallja őket, a gyermekek felé, hogy a felnőttek világa tanulni akar a múlt hibáiból.És jelzések a társadalom felé, hogy az emberi méltóság és a gyermekek védelme nem lehet másodlagos szempont.”Pető leszögezi: nem bosszút kér, csak azt, hogy „Szentendre felelős közösségként mondja ki: a város legmagasabb erkölcsi elismerése nem válhat el azoktól az értékektől, amelyeket képviselnie kell”.A Pro Urbe Díj visszavonása nem változtatja meg a múltat, az életünket, az enyémet sem. De megváltoztathatja azt az üzenetet, amelyet a város a jelennek és a jövőnek küld.Kérem Önöket, hogy döntésükkel álljanak az áldozatok méltósága, a gyermekvédelem és Szentendre erkölcsi közössége mellé” – írja Pető Attila.
Áldozata kéri az egyik Szőlő utcai szervező kitüntetésének visszavonását
Szerdán, zárt ülésen tárgyalják Szűcs Balázs egykori katolikus pap, a Szőlő utcai javítóintézet volt csendes szobái szervezőjének Pro Urbe Díja visszavonását. Pető Attila nyílt levelet írt a képviselő-testületnek.












