Magyar Péter május 31-ig adott időt az „Orbán-báboknak”, köztük Sulyok Tamás államfőnek arra, hogy önként lemondjanak, egyébként az Alaptörvény módosításával távolítjuk el őket. A jogászokat megosztja a téma, egy részük szerint a köztársasági elnök alkotmányos úton el sem mozdítható, ám Róna Péter a Klubrádióban arról beszélt, hogy Sulyok Tamás még a jelenlegi szabályok szerint is leváltható.

A korábbi köztársaságielnök-jelölt szerint ehhez nem kell még az Alaptörvényt sem módosítani, hiszen éppen az Orbán-kormány által többször módosított szabályok kínálnak lehetőséget arra, hogy a parlamenti többsége megfossza tisztségétől az államfőt.

Az Alaptörvény azt mondja a kilencedik cikkben, hogy Magyarország államfője a köztársasági elnök, aki kifejezi a nemzet egységét és őrködik az államszervezetet demokratikus működése felett. Biztosítja egyébként az Alaptörvény az államfő számára, azt, hogy részt vehet és felszólalhat az országgyűlés ülésein. Továbbá törvényt kezdeményezhet, és továbbá feloszlathatja az országgyűlést.

Szerinte amikor Sulyok Tamás azzal hárítja felelősségét, hogy ő kizárólag közjogi feladatot lát el, az teljesen szemben áll a jelenlegi Alaptörvényben foglaltakkal, a számára előírt feladatokkal. Az államfő