Miután az új miniszterelnök már több alkalommal is lemondásra szólította fel Sulyok Tamást, a köztársasági elnök úgy látja, jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, ami megalapozhatná a lemondását. Legalábbis a Mészáros-közeli Indexnek úgy értelmezte a helyzetet, hogy „komoly politikai igény jelent meg a köztársasági elnöki alkotmányos funkciójának újraértelmezésére”. De mindezt inkább történelmi dilemmának tartja, aminek ő került a célkeresztjébe.

„Az eskümhöz hű maradok, és ameddig a hivatalom gyakorlása nem lehetetlenül el, addig eleget kívánok tenni a vállalt megbízásomnak” - mondta.

Arról, hogy Magyar Péter alkotmánymódosítással távolítaná el hivatalából, azt mondta, „még annak a látszatát is kerülni kell, hogy egy konkrét jogalkotási folyamat kifejezett vagy burkolt célja valamely, már megválasztott közjogi tisztségviselő eltávolítása legyen”.

Fotó:

Magyar Péter/Facebook