Sulyok Tamás az Indexnek adott nagyinterjúban azt mondja: nem bánta meg, hogy Orbán Viktor felkérésére elvállalta az államfői tisztséget, mert egy magyar embernek ez a legnagyobb megtiszteltetés. A köztársasági elnök egyebek mellett arról is beszél, hogy az államfő a létével fejezi ki a nemzet egységét, közjogi keretbe foglalja a politikai döntéseket, azoknak alkotmányos rangot ad.

Szerinte a támogatottság politikai kérdés, az államfő alapvetően jogi, alkotmányjogi keretek között tudja a többséget és a kisebbséget, az egész nemzet egységét képviselni. Sulyok Tamás számára teljesen világossá vált, hogy komoly a politikai igény a köztársasági elnök alkotmányos funkciójának újraértelmezésére.

Csak kormányváltás történt

Múlt időben beszélt arról, hogy azért foglalkozott sokat a közösségekkel, mert szerinte

egy nemzetet a jól működő közösségei tesznek igazán sikeressé.