Mesterséges környezetben keltetett ki csirkéket a Colossal Biosciences nevű biotechnológiai vállalat, amely azt a célt tűzte ki maga elé, hogy visszahozzon kihalt fajokat – írja az AP hírügynökség jelentése nyomán a Science Alert.A fejlemény vegyes fogadtatásra talált a tudósok és a kritikusok részéről egyaránt. A Colossal Biosciences közlése szerint 26 csirke kelt ki egy 3D-nyomtatott rácsszerkezetből, amely a tojáshéjat utánozza.A cég korábban már létrehozott olyan – élő – állatokat, amelyek hasonlítanak kihalt fajok példányaira. Ilyen volt például a gyapjas mamuthoz hasonló, hosszú szőrű egér is. Ben Lamm, a Colossal vezérigazgatója szerint a most tesztelt tojástechnológia egy napon majd olyan állatok létrehozását segítheti, mint az egykoron Új-Zélandon élt, ám mára kihalt madár, az óriásmoa. Ennek tojásai 80-szor nagyobbak voltak a csirkékénél, így egyetlen ma élő madár sem tudná lerakni őket.„Olyasvalamit szerettünk volna létrehozni, amit a természet már elég jól kidolgozott, mi viszont még jobbá és skálázhatóbbá tettük” – húzta alá Lamm. https://hvg.hu/tudomany/20230329_mamut_husgolyo_vow_muhus_nagyuzemi_allattenyesztes_problemaja_sejttenyesztesA cégtől független tudósok úgy vélik, a technológia lenyűgöző, de hiányoznak belőle bizonyos elemek ahhoz, hogy valóban mesterséges tojásnak lehessen nevezni. Ráadásul úgy vélik, hogy a kihalt állatok feltámasztása valószínűleg kivitelezhetetlen – szerintük legfeljebb egy génmódosított madarat lehet létrehozni a módszerrel.A csirkékkel kapcsolatos vizsgálatokhoz a Colossal Biosciences tudósai megtermékenyített tojások tartalmát helyezték a mesterséges rendszerbe, majd inkubátorba tették azokat. Emellett kalciumot is adtak a tojásokhoz, és folyamatosan figyelték az embriók fejlődését.A mesterséges tojáshéj membránjai lehetővé tették a megfelelő mennyiségű oxigén bejutását, hasonlóan a valódi tojáshéjhoz. Az óriásmoa feltámasztásáig ugyanakkor még hosszú út vezet, ha egyáltalán sikerül. A szakembereknek előbb össze kell vetniük a feltárt moacsontokból nyert ősi DNS-t a ma élő madárfajok genomjaival, ráadásul egy sokkal nagyobb tojáshéjra is szükség van.Az ilyesfajta módszerek inkább a még élő, ám már a kihalás szélén táncoló madarak esetében lehetnek hasznosak, ezen fajok sperma- és petesejtjeinek megőrzésével ugyanis megpróbálhatnak több egyedet is világra hozni. (Cikkünk nyitóképe illusztráció.)Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.