„Csomó olyan dolgot csinálhattak, amiknek most el akarják tüntetni a nyomait” – szakértők segítségével illesztgetjük össze a ledarált NER-darabkákat

Az Építési és Közlekedési Minisztérium pincéjében Magyar Péter konfettivé darált dokumentumok mellett Fidesz-kampányanyagokat is talált. Ligeti Miklós jogász szerint a Fidesz a korai évektől kezdve tudatosan mosta el a határokat a párt és az állam között. Mikecz Dániel politológus úgy látja: ez az ügy azt mutatja, hogy a Fidesz valóban állami erőforrásokat mozgósított a kampányban, és ezzel bűncselekményt követett el. Oszkó Péter volt pénzügyminiszter úgy véli, példátlan, hogy ilyen mennyiségű ledarált iratanyag keletkezzen egy minisztériumban közvetlenül a választás után. Szakértőkkel értelmezzük, mi derült ki Lázár János ex-minisztériumában az átadás-átvételnél.

Úgy tűnik, még a vártnál is intenzívebben zakatoltak az iratmegsemmisítő gépek a minisztériumokban az átadás-átvétel előtti napokban: Magyar Péter vasárnap délután Lázár János volt minisztériumának a pincéjéből jelentkezett be. A miniszterelnök az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) átadás-átvétele során kapott jelzést, hogy az immár Miniszterelnökségként használt épület raktárhelyiségeiben „érdekes dolgokat” találtak.