Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a rendészként dolgozó 50 éves férfival szemben, aki bántalmazott egy 12 éves gyermeket a Szőlő utcai javítóintézetben. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi a munkája során az igazgató vagy távollétében az ügyeletes vezető, ha pedig egyikük sem volt elérhető, akkor a biztonsági szolgálat vezetőjének utasítására alkalmazhatott testi kényszert a törvényben meghatározottak szerint alkalmazhatott testi kényszert.

Vezetői utasítás bevárása nélkül pedig csak abban az esetben, ha a fiatalkorúak életének és testi épségének védelme azonnali fellépést igényelt. A törvény szerint testi kényszer akkor alkalmazható, ha a fiatalkorú a javítóintézet rendjét, biztonságát sértő vagy veszélyeztető magatartást tanúsít, illetve, ha bármely személy életét, testi épségét, személyes szabadságát sérti vagy veszélyezteti. Emellett még testi kényszernek lehet helye, ha az intézkedéssel szembeni ellenállás megtörése azt indokolja.

Nyakánál fogva szorította a falhoz

A letartóztatásban lévő 12 éves fiú három évvel ezelőtt többször is tiszteletlen volt a társaival és a csoport gyermekfelügyelőjével is. A fiú többször is megtagadta a kapott utasítások végrehajtását, ezért a gyermekfelügyelő értesítette a rendészeti szolgálatot.