A Közlekedési és Beruházási Minisztérium Baross Gábor-tervét olvasva és a miniszter, Vitézy Dávid ambícióit ismerve a kormány szándékai a fő irányt tekintve jó sínen futnak a vasút fejlesztését és preferenciáit illetően – legyen szó személyszállításról vagy teherforgalomról, illetve arról, hogy a személy- és áruszállítás mind jelentősebb részét tereljék vasútra. A vasút jövőjét formáló tervekhez itt nincs mit hozzátenni; talán a fontossági sorrend és a javasolt fejlesztések forrásfüggő ütemezése maradt izgalmas kérdés.
Nem lenne baj azonban, ha a vasúti törekvések árnyékában szó esne a jócskán velünk élő közúti közlekedés vitás ügyeiről is – leginkább a ki nem kényszerített hibák felismerése és elkerülése érdekében. Az elmúlt évtizedek autópálya-építési mámorában ugyanis a közúti szektorban is ott a „kínai vasút szindróma”. Ha nem is olyan látványos egységben, mint a Budapest–Belgrád vasútvonal esetében, hanem inkább több, szétszórtan megvalósult vagy éppen elmaradt fejlesztésben tetten érhetően – de mivel hálózatról van szó, mégiscsak rendszerhibákat eredményezve.
1. rendszerhiba: Duna-hidak
A mohácsi Duna-híd ügye napjainkban önállóan is megszerzi a közfigyelmet: hol a 94 milliárdos előlegről szól a vita, amelyből a kivitelező Duna Aszfalt augusztus közepén visszafizetett 59 milliárdot, hol a visszabontott betonelemről. Az ország egyes térségeit összekötő Duna-hidak aránytalan elrendezéséből – pontosabban ennek az aránytalanságnak a hálózati hatásából – fakadó problémák azonban ennél jóval kevesebb figyelmet kapnak.
