Az elmúlt 100 évben nagyot változott a konyha helye a lakásban: a 20. század elején megjelenik a városi lakások kialakításakor a “frankfurti konyha”, a kis alapterületű, rendkívül funkcionális konyhatípus, amelyet a munkafolyamatok hatékonyabbá tétele és a háztartási munka megkönnyítése érdekében terveznek. Szemponttá válik az ergonomikus elrendezés: minden fontos munkaállomás – a mosogató, a tűzhely és a tárolók – egymáshoz közel helyezkedjen el minimalizálják a felesleges mozgást, a felületek könnyen tisztíthatóak, a bútorok beépíthetőek legyenek. Ezek a városi lakásba tervezett, kis, 6–7 m² alapterületű konyhák külön teret jelentettek, a háztartási munkák hatékony, üzemi, gyors elvégzését voltak hivatottak szolgálni.
Az 1945 utáni amerikai kertvárosi lakásépítési hullám idején azonban általánossá kezd válni az ún. “amerikai konyha”, ez a nappalival egybenyitott konyha az 1950–1970-es évekre az amerikai családi házak egyik meghatározó elemévé válik, majd a 20. század végére Európában is széles körben elterjed és ma már alig találni olyan új építésű lakást, ahol ne ilyen nyitott konyha lenne. A konyha így a korábban elkülönített munkatérből a polgári lakásokban is központi, közösségi térré válik.
