1. A szocializmus nosztalgiája: Gasztrorégész – A gulyáskommunizmus konyhájaGeri Ádám 2021-ben indította a Gasztrorégész blogot, hogy feltárja a szocialista Magyarország vendéglátását. Most megjelent könyve az 1945 és 1989 közötti Magyarország 28 ikonikus ételének, italának, vendéglátóhelyének eddig kevéssé mesélt történeteit tárja az olvasó elé.A gulyáskommunizmus időszaka Magyarország ezeréves történetében az első olyan korszak volt, amikor egyetlen ember sem éhezett, minden gyerek és felnőtt jól tudott lakni az iskolai és munkahelyi menzákon. Nosztalgiajárat ez, amiben olvashatunk a csokis Mesesajtról vagy a Vita Coláról, és olyan ikonikus helyek történetéről, mint a Wichmann, a Bambi, vagy a Vörös Sárkány.Gasztrorégész borítóCser KiadóA kötetből kiderül például, milyen világraszóló újításokat vezetett be az Utasellátó már az 1940-es évek végén, hogyan kerülhetett forgalomba évekig két különböző Unicum, és miért vesztette el a harcot az első magyar gyorsétteremlánc, a City Grill a McDonald'sszal szemben. De visszavisz az időben addig a napig is, amikor a Petőfi híd pesti hídfőjénél piros tábla hívta fel magára a figyelmet egy – sokak számára ismeretlen – felirattal: Hot dog – forró kutya. És megtudhatjuk azt is, hogy kerültek az 1960-as évek közepétől a szovjet és argentin importált hekkek a Balaton-partra, és milyen tudósításokkal sulykolták a „megtévesztésig hasonló” tulajdonságot a magyar fogashoz képest.Cser Kiadó, 192 oldal, 5995 forint2. A francia konyha regénye – Gautier Battistella: BocuseA francia gasztronómia 2010 óta az UNESCO szellemi világörökségének része, legendája azonban jóval az elismerés előtt megszületett: a nemes alapanyagok széles tárházát komoly technikai bravúrral feldolgozó kultúra a királyi udvarokból indulva komoly recepttárakkal, a konyhai munkának és a vendégek kiszolgálásának technikáját leíró irodalommal gazdagította a világot. A 20. századra ez az „haute cuisine” azonban annyira eltávolodott a mindennapok valóságától, hogy szükség volt arra a megújulásra, amely az alapelveket és a minőséget fel nem adva a modern ízléshez igazítja a francia konyhát. Ennek a megújulásnak a legendás alakja volt a 2018-ban 91 éves korában elhunyt Paul Bocuse, akit a 20. századi francia konyha legnagyobb alakjának tartanak, a róla elnevezett verseny, a Bocuse d'Or a fine dining legrangosabb megmérettetése. Gautier Battistellának tehát volt témája a Bocuse-ről szóló életrajzi könyvéhez, ő azonban nem érte be a szimpla leírással: a szakácsóriás életét nem kevésbé informatívan, de regényes formában dolgozta fel. Nem is akárhogy: a könyvet olvasva olyan érzésünk lehet, mintha a francia gasztrofilmművészet valamelyik remekét néznénk, ahol lakásméretű falusi konyhában hatalmas fazékban fő a bouillon és párlódik a szomszédos patakban kifogott hal. De a regény élvezetes módon adja át Bocuse máig ható konyhai filozófiáját is, amiből megérthetjük, a francia nouvelle cuisine jóval több, mint nagy tányéron kis adagok.HVG Könyvek, 320 oldal, 6900 forint3. Együnk együtt – Kransznai Norbert: Small Plate
A konyha királyától a csokis Mesesajtig, lehetetlen ízesítőktől a mágikus gombákig: könyvajánló kánikulára
A szocializmus utasellátóinak konyhája, a korszak ikonikus éttermei, élelmiszerei, elegáns vegán desszertek, a francia gasztronómia legnagyobb alakjának regényes élete, skandináv kondimentek, a hentesmesterség magyar bibliájának újranyomása – 7 tipp a HVG-től gasztrotémájú könyvekkel.











