Az elmúlt időszakban az AI-hoz kapcsolódó nagy víziók amúgy sem szegényes piaca — hogy tudniillik mit jelent ez a technológia a társadalomnak — két markáns tétellel gyarapodott. Az egyik a Vatikánból érkezett: a pápa új enciklikájában arra a hatalmas kihívásra irányítja a figyelmet, hogy miként őrizhető meg az emberi méltóság a mindentudó gépek korában.
A kérdés nem költői.
Ha a gép jobban ír, jobban számol, jobban diagnosztizál és – állítólag hamarosan – jobban dönt, mint mi, akkor mi marad az emberből, ami csak az övé? Az enciklika válasza a maga módján radikális: az ember nem a teljesítménye, hanem a méltósága okán ember, és ezt a méltóságot semmilyen benchmark nem írhatja felül.
A skála másik végpontján Elon Musk áll, aki – mi tagadás – kevésbé aggódik. Szerinte öt-tíz éven belül az AI elhozza a nirvánát: mindenütt, mindenkor és mindenben okosabb lesz az embernél, a munka opcionálissá válik, megszűnik a pénz, lényegében eljön a kommunizmus. Az irónia, hogy a történelem legnagyobb magánvagyonának birtokosa hirdeti a pénz utáni kort, láthatóan senkit sem zavar, legkevésbé őt magát. Mi pedig – Musk hasonlata szerint – cuki labradorrá válunk a minden lényeges döntést helyettünk meghozó szuperintelligencia mellett: jól tartanak, megsétáltatnak, és nem kérdezik a véleményünket.
