Hadd indítsak egy erős kijelentéssel: a legdemokratikusabb, legjogállamibb, legplurálisabb és legszabadabb ország jogrendszere is diktatúrává avanzsálhat, ha a törvény betűjét az utolsó morzsáig kikényszerítik. Ez elsőre képtelenségnek hangozhat, ezért rögtön védelembe is veszem az állításomat.Nem kell diktátorKépzeljünk el egy olyan társadalmat, ahol az összes jogszabályt kivétel nélkül betartatják. Nincs mérlegelés, nincs méltányosság, mert a törvény az törvény. Papíron minden tökéletesen jogszerű, ugyanakkor a rendszer működése egyre embertelenebbé válik, ahogy a száz százalékon pörgő igazságosság megfojt minden más szempontot. Sajnos főleg az utóbbi időben ebbe az irányba tendálnak a keleti és a nyugati jogrendszerek is. Miért? Mert a technológia a totális kontrollt egyre inkább lehetővé teszi.Nem kell mindenkire külön embert állítani, mint ahogyan azt anno Orwell megálmodta az 1984-ben. Ez iszonyatos mennyiségű erőforrást igényelne, kivitelezhetetlen. A technológia viszont képes áthidalni a problémát, mégpedig kétféle módon. Az egyik az AI-alapú megfigyelés és döntéshozatal, ami nagyságrendekkel gyorsabb, fegyelmezettebb és nagyobb léptékű adatfeldolgozásra képes, mint amire az ember valaha. A másik tényező pedig egy bizarr, de nagyon is érthető és alattomosan kitervelt, önkéntes hatás: a jogalanyok hozzájárulásával a saját privát szférájuk kiszolgáltatása a technológia előnyeinek élvezete fejében.Az előbbi két jelenség szemléltetésére hoztam a Közlönybe két, javában zajló esetet. A célom rávilágítani arra, hogy milyen csábító – a Maslow-piramis alsó szintjeit célzó – érvekkel lopakodik be mindannyiunk életébe a zsarnokság. És a legrosszabb, hogya végjátékban talán klasszikus értelemben vett diktátorra sem lesz szükség. Helyette az ember által önmagára alkotott rendszerek fogják személytelenül uralni az életünket. Feltéve persze, ha nem vesszük a kezünkbe a sorsunkat.