Némi ipar, kereskedelem, földművelés, pár-, gyerek-, unokakapcsolat mellett sokunk számára a legfontosabb dolog a személyes és a közösségi szabadságunk. Amelynek értelme egyetemes, ám fogalma sokféle. Egyetemes jelentésének bizonyítéka, hogy ha egy ember Belső-Mongóliában, a másik pedig Dublinban beszél a szabadságról, biztosan megértik egymást. Ugyanakkor Arisztotelésztől Spinozáig, Montesquieu-től Bibóig és Kis Jánosig a legjobbak is sokféle, egymással is vitatkozó fogalmi elemet mondanak a szabadságnak.Ahol élünkKözép-európai élmény, hogy ahol zsarnokság van, ott van szabadság is. A kettő libikókán billeg.A magam részéről jóval a rendszerváltás után kedveltem meg a Népszavát. Azelőtt a napi sajtóból kizárólag az akkori Magyar Nemzetet olvastam, és csakis oda írtam.Sokan sokat éltünk elöregedő zsarnokságokban (minden zsarnokság vénné lesz) és emlékszünk, hogy például a Hatlépcsősben, az atlétikai és a focipályán, a Lukács napozóteraszán, az Országgyűlési Könyvtárban, az Eötvös Klub pincéjében, a filozófiai diákkörben, néhány szerkesztőségben, azután a Klubrádióban, az Eötvös Károly Intézetben, az ÉS-ben, a Népszavában, a Heti Válaszban, az A és a Magyar Hangban, a Szikrában, a HVG-ben, ha szaggatták, ha tiltották, mégis szabadság volt/van. Amúgy ezeken kívül még sok mindennek köze van a szabadsághoz. Az élettapasztalat azt súgja, hogy a szabadság organikus szövevény, és ha egyetlen elem kiszakad belőle, akkor a veszteség nem pótolható. Nincs bagatell veszteség, de van, ami pótolhatatlan. A véleményszabadságot és ezzel a kommunikációs jogok tágas csoportját az első Alkotmánybíróság nem ok nélkül emelte az életet és az emberi méltóságot, azaz az abszolút és érinthetetlen jogokat követő legmagasabb polcra. Noha fogalmának kontúrjai a digitális korban lazultak, a sajtószabadság elleni bármely támadás a szabadság sorvasztásának mutatója, fokmérője, mi több azonosítója.Ez kötelezően megadja a Népszava-ügy jelentőségét azoknak is, akik a lap világnézetével amúgy hadilábon állnak. Mert a jogállam, más szóval a szabadság olyan, mint a porcelánkészlet, kényes portéka; ha egyetlen csésze eltört, már baj van.Kijelenthetjük, hogy sajtószabadság nélkül nincs szabad ország!Kitérő: Ami a média világában – túl a Népszava ügyén – most történik, nem a legjobb előjel a reményeink szerint szabad, demokratikus, és szolidáris Magyarországot formáló reménybeli Negyedik Köztársaságunk számára. Amíg a Népszava mostani drámája egyértelműen a NER szennyes hordaléka, amely az új demokratikus hatalom számára alapvetően a kármentés feladatát rója, addig a napokban rövid úton képviselői indítványként benyújtott médiatörvény-módosítás demokráciadeficittel fenyeget. Először is nem egyszerű formai kifogás azt állítani, hogy nem helyes a szabad közéleti viták alapintézményeit a szabad közéleti vitát mellőzve szabályozni. Márpedig az egyéni képviselői indítványok kizárják a társadalmi egyeztetést. Sajnos ez történik.A jogállam az állami köldökzsinórról leválasztott, a hatalommal szemben kritikus szabad sajtó nélkül elképzelhetetlen, a politikai légkör független médiumok nélkül poshadt lesz, illetve az marad. Az 1996-os médiatörvény elsőre nem látszott jogalkotási selejtnek. Annak alapján működhetett volna sajtószabadságot tiszteletben tartó médiahatóság. Pláne úgy, hogy furcsa módon, összehasonlíthatatlanul kedvezőtlenebb jogi, viszont kedvező társadalmi környezetben a nyolcvanas években a Magyar Rádió kivívta a függetlenségét, köszönjük neki. És amíg az ugyancsak az országgyűlési frakciók alkujával 1989-ben létrejött első Alkotmánybíróság leszakadt a politikai befolyásolásról, a jogállami erkölcs szolgálatára szerződött, addig a hét évvel később, a médiatörvénnyel megszülető médiafelügyelet ellenkező pályára állt. A politikai és egyéb korrupcióval fertőzött Országos Rádió- és Televízió Testület (ORTT) – húsz hónapig elnöke voltam, belülről ismerem – legalább annyit vétett a sajtó szabadsága, a közszolgálati sajtó függetlensége ellen, mint amennyit segítette, ugyanis működésére (a személyi alkalmatlanságok is ebből fakadtak) a politikai befolyás kiterjedt. A pártdelegáltak által uralt médiairányításról szerzett tapasztalatok keserűek.Igen, a benyújtott Melléthei-Barna féle tervezet alapján a politikai túlsúly mellett elméletileg működhetne jogállami médiafelügyelet. Ám, figyelmeztet erre az 1996-os fiaskó, a már megtapasztalt politikai zsákmánykultúra is megismétlődhet.A rendszerváltások radikálisak.Itt lett volna az ideje, hogy a generációs forradalom szervezeti garanciákkal ki- vagy visszaszorítsa a pártpolitikát a médiairányításból.A közszolgálati médiát politikai befolyás nélkül, nem a kormányzat szolgálóleányaként, hanem méltányos kritikusaként kell működtetni. És, tegyük hozzá, alapvetően az adófizetők normatív hozzájárulásából finanszírozni. Ennek fontosságát mutatja az a friss hír, hogy a cseh kormány törvényjavaslata (a nagy Andrej Babis kormányfő ötlete) megváltoztatná a közmédia finanszírozását: eltörölnék a lakossági díjfizetési rendszert, és az állami költségvetésen keresztül biztosítanák a működéshez szükséges forrásokat. Mivel ez erősítené a kormányzati függést, többször sztrájkolt a közmédia több ezer dolgozója. https://hvg.hu/360/20260622_szexualis-zaklatas-automatikusan-generalt-mediatorveny-sztrajk-europa-szerte-valsaggal-kuzd-a-kozmediaA Népszava hagyományának dicséreteA kulturális örökség már csak ilyen, gyakran korszakokra a könyvespolcokra szorul, ott várja, hogy új életre keljen. A szociáldemokrácia a magyar kultúrának máig kitéphetetlen éltetője. Ha az ebben megnyilvánuló erőt fel akarjuk mérni, meg akarjuk érteni, elég kezünkbe venni például Déry Feleletét, Spiró Padmalyát vagy Tompa Andrea Sokszor nem halunk meg című szép regényét. https://hvg.hu/elet/20250808_Spiro-Gyorgy-padmaly-tancsicsDe nem csak könyvespolcon él a szabadság. Ezen a hétvégén Horányban tenisz- és történész barátom meghívására, nem először, a Vörös Meteor Erdei Telepen a testnevelő munkásmozgalom tágas erdei szentélyében jártam. Nem kis meghatottsággal Kéthly Annáék lábnyomain lépkedve, azaz sétálva, beszélgetve, a Dunában úszva, hűsölve töltöttem el a szombatot. A szabadság erdői, ha figyelsz, beszélnek. Ez a munkásmozgalmi erdő 1944-1945-ben zsidónak minősülő magyarokat bújtatott. Az öreg fák széljárta tetején, a levelek közt szellem-Népszavák lengnek, a ma is lélegző szocdem telep helytörténeti múzeumában (köszönet Szántó Juditnak) a csikótűzhelyek, a kinyitható kempingvaságyak, a holokauszt és vízi sportrelikviák mellett a falon ott vannak a ma is olvasható Népszavák.Ha valakit ütnek, akadnak ehhez önkéntesek. Az áldozat pedig mindig vétkes, ha vadul azért, ha engedékeny, akkor meg azért.A mostani Népszava szerintem folytatója, nem méltatlan örököse ama réginek, valódi újságírókat foglalkoztat, remélem ők nem egy suszterekhez hasonló kihaló szakma képviselői. A lap erényes és a szabadságnak elkötelezett tehetséges emberek munkahelye ma is, amely – tudjuk, voltak szörnyű évei – nagy korszakaiban nem egyszerűen a munkásmozgalom fóruma, műhelye, hanem az emberi egyenlőség eszméjének kovásza, az előjogait 1848-ban feladó, akkoriban illedelmes birtokos nemesség, a városi szabadelvűség, a XX. századi progresszió mellett és után, a társadalom körülhatárolt közegében a polgárosodás elősegítője, vitapartnere, és nem utolsó sorban olyan kihalófélben lévő műfajok, mint a tárcanovella menedéke.A fenyegetettségA már/még 153 éves Népszavát a 150. születésnapján, felkérésre, ezekkel a szavakkal köszöntöttem: „Magyarországon évek óta, az állami propaganda által a közönség jelentős része elől elzártan, nehéz életharcban működik a maradék szabad sajtó. Ilyen körülmények között intézményes értelemben a sajtószabadság megszűnt, alkotmányos szerepét, a hatalom azonnali következményekkel járó ellenőrzését, már nem töltheti be. Jó lenne ezt a mondatot nem mondani, de ne tagadjuk, történetében nem először a Népszavának ma is nyakán van a kötél. Szólhatunk erről a helyzetről a lap nagyszerű szerzőjével Radnóti Miklóssal: Ó, ez a kert is aludni s halni készül és Járkálj csak halálraítélt! / bokrokba szél és macska bútt, / a sötét fák sora eldől / előtted; a rémülettől / fehér és púpos lett az út”. Igen, nem volt szükség jóstehetségre, megsejteni a fenyegető romlást, ám a bekövetkezett abszurd pillanatot előre nem láthattam. https://hvg.hu/360/20260601_revesz-sandor-a-nepszava-a-nep-szava-es-nem-szunhet-megA Népszava buktatása egyrészt várható volt, de időzítése, miközben logikus, váratlan is, mert a pusztítás ugyan előre látható, bekövetkezése mégis megdöbbentő egybeesés, mert a szabaddá lett ország első levegővételei pillanatában, a zsarnokság bukását követően történik. Most szorul fojtásig a hurok a sajtószabadság e fontos közlönyének a torkán, szólal meg a harang az utolsó naponta kézbevehető országos napilapért, magyar újságért. És ugyan a Népszava fojtogatásának bűne nem a demokratikusan hatalomra jutottak vétke, a felelősség rájuk száll.A NER bosszújaA Fidesz a 2010-es évek közepére már felszámolta a sajtószabadságot. (A Népszabadság 2016. október 8-án szűnt meg.) Most a NER haláltusájában nem csupán a heccsajtót, de a maradék szabad sajtó pár darabját is kiütheti. Meglepetésre a Népszavával kezdődött. Ilyenkor nem helyes az áldozatot számonkérni, nem illik temetni. Én például, látod kedves olvasó, dicsérem.Orbán veszélyes vizeken kalózkodott/ik, a Népszabadság a NER köztörvényes megbízottja Heinrich Pecina általi lemészárlása után már óvatoskodott, a Népszava szépségtapasz is lehetett azon a fekélyen, amit sajtószabadság hazai felszámolása okozott. Eközben a szabadságszerető közönségnek és szerzőinek egyik utolsó menedéke lett. A Népszava életben hagyása tehát, gyanítom, nem választható el a Népszabadság elpusztításától. Ez újmagyar történet. A mindent saját szemétdombjává, szennycsatornájává tevő Fidesznek több oka is lehetett életben tartani a Népszavát. Orbán sok mindenben lekötelezettje volt Angela Merkelnek. Hallottunk, a német tőke jóindulatáért sokat áldozni kész magyar miniszterelnök kancellárasszonynak tett ígéretéről. Persze az ígéret mindig pillanatnyi.Azt azért meg kell jegyezni, hogyha a szabad sajtó bukásaiban analógiákat keresünk, akkor a Népszaváé nem annyira a Népszabadságéhoz, inkább az Indexéhez hasonlítandó, az előbbi kivégzés volt, az utóbbi megfojtás. https://hvg.hu/itthon/20260509_80-duhos-ujsagiro-index-telex-foldes-andras-interjuSajó András lényeglátó megállapításokat tesz, amikor arra hívja fel a figyelmet, hogy a csalárd NER úgy számolta fel a jogállamiságot, hogy fenntartotta a látszatát, a zsarnoki tartalmat a jogállamra hasonló utánzássá-elbábozássá, „mimetikussá” tette. Ez pontosan követhető a Népszava végzetében. Ami a média világában létrejött, nem egyszerűen torz piac, hanem a piac kikapcsolása, sőt felszámolása. A NER-ben ideig-óráig megtűrt független szerkesztők helyzete abszurddá vált, a piacot és a pénz csereérték funkcióját felszámolták, e kies hazában az egyetlen napilap nyomtatására alkalmas nyomda a NER kezében volt, a piaci működés megszűnt, a sajtó politikai tulajdonosai a kormányzat bizalmi vagyonkezelői lettek, a piacot az állam túlárazott szolgáltatásokkal és kegygazdálkodással leutánozta, szimulálta, a Népszava bevételeinek piaci bevételei csekélyekké lettek, a független reklámok eltűntek, a lap bevételeinek túlnyomó többségét az állami hirdetések adták, a póráz végén – fedésben – feltűnt a propagandaminisztérium. https://hvg.hu/360/20260514_202620-akormanypropaganda-kulisszatitkai-kozerdeku-adatigenyles-sajto-kozkezen-forogtakOrbán idén februári évértékelőjében a befejezetlen félmunkáról szövegelt, azt állította, hogy ellenzékét a „németek csinálták” és a nemzetközi cégek, a halál vámszedői és a háború kutyái, és hogy a szuverenitása védelmében leszámol az „(ál)civil szervezetek, „megvásárolt újságírók” világával, azaz kiirtva a szabad sajtót, persze Népszava-mentes és boldog Belarusz 2.0-t akart csinálni Magyarországból. A Népszavával 2026 áprilisa után, ha választást nyer, Orbán egészen biztosan végez. Februári „évértékelőjében”, semmit nem sejtve arról, hogy rendszere dögrováson van, a tetem már szaglott, a szabad sajtó maradékának felszámolását önelégülten megígérte. Nem sejthette, hogy ez a bukása után pillanatra élesedett.Sok minden nem sejtett még Orbán Viktor az évértékelőnMTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer ZoltánÉlet a zsarnokságbanA zsarnokkal kötendő alkuk terén, de még a politikai megegyezések terén is hajthatatlan szoktam lenni; soha nem fogadtam el az ötletes, „aki laborál, az kollaborál” tézist. De a történetek, a helyzetek különböznek. Amikor ombudsman voltam, szerintem helyesen, hivatalom utolsó órájáig jogvédőként esetleges újraválasztásom ellenében működtem. A médiahatóság elnökeként rácsaptam az ajtót az MSZP és a Fidesz züllött frekvenciaalkujára. Jó szívvel a kasszában hagytam a sokmilliós végkielégítést, de ezzel valódi egzisztenciális fenyegetést nem vállaltam. Az intézmények helyzete ettől eltérő. Népszava léte vagy pusztulása kb. száz munkatársa számára egzisztenciális, nekünk meg szólás- és olvasásszabadság-ügy.Legalább a majtényi és a világosi fegyverletételt követő kiegyezés óta tudjuk, ez a nemzeti tudatba rögzült tapasztalat, hogy nem minden a zsarnokkal kötött kompromisszum vállalhatatlan.Az újságíró szaktársak, kiváló értelmiségiek mondják, hogy a Népszava, ha csak részlegesen is, behódolt a NER-nek, ami helytelen. A budapesti verebek a Népszava számára politikailag tiltott témákról csicseregnek.