A nők jogaiért és a természet védelméért küzdő csoportok figyelmeztetéseit ugyanúgy „hisztériának” nevezik a populista politikusok és támogatóik. Talán most, ahogyan az embertelen hőség és a vízhiány valósága rámutat, a klímatagadásnak ugyanúgy meglehet az ára, mint a nőtlen éveknek volt.1 A szexizmus és a klímatagadás egy tőről fakadEgy Amszterdam melletti kisváros, Zwolle egyik híressége az a könyvesbolt, ami egy hatalmas, régi templomban kapott otthont. A többszintes üzletben meghagyták az orgonát és a rózsaablakokat, amitől igazán szent élménnyé válik a könyvvásárlás. Itt vettem meg Margaret Atwood kanadai író (A szolgálólány meséje) egyik esszékötetét2, amit aztán hazafelé utazva el is kezdem olvasni. Az első esszécím, amin megakadt a szemem a tartalomjegyzékben: „Hogyan változtassuk meg a világot?”. Ebben Atwood a klímaválság égető kérdéseire hívja fel a figyelmet. Mint írja: „A legsürgetőbb problémák, amelyekkel ma szembe kell néznünk, egész egyszerűen a biológiai értelemben vett élet szükségleteihez, a fizikai létezésünkhöz nélkülözhetetlen elemekhez kapcsolódnak. Ezek kézzelfogható, és nem ideológiai problémák. Ha nem foglalkozunk velük mihamarabb, konkrét és gyakorlatias módon, minden megbeszélés, vita és dialektika értelmét veszíti, vagy azért, mert nem lesznek emberi lények, akik vitatkoznának; vagy azért, mert a túlélőket teljesen lefoglalják a táplálkozás és a menedékkeresés alapvető feladatai, mivel az általunk ismert civilizációnak vége.” Atwood, aki ismert környezetvédő, regényeiben összekapcsolja a természet kizsákmányolását azzal, ahogyan a patriarchális rendszerek elnyomják a nőket. Ez pedig nem más, mint az ökofeminizmus lényege. Mit jelent az ökofeminizmus?Az ökofeminizmus a feminizmus egyik ága, amely a nők és a természet közötti kapcsolatot vizsgálja. Ez a filozófia azt hangsúlyozza, hogy a patriarchális (férfiközpontú) társadalom hogyan bánik mind a természettel, mind a nőkkel. Az ökofeministák a nemi kategóriák hatását vizsgálják annak érdekében, hogy bemutassák, milyen módon gyakorolnak a társadalmi normák igazságtalan uralmat a nők és a természet felett.Klímaszorongás mint nemzetegyesítés Ahogy az esszét olvastam, megint csodálkozással konstatáltam, hogy az intuitív olvasás mennyire működik. Intuitív olvasás alatt azt értem, hogy nem nyomasztom magam azzal, hogy hány könyvet olvasok: nem mennyiségben, hanem minőségben mérem az olvasást. Az utóbbi időben teret hagytam magamnak, hogy nagyrészt olyan könyveket vegyek a kezembe, amelyek valamilyen úton-módon „megtaláltak” – ahelyett, hogy célzottan olvastam volna. Így találtam rá az Égető Kérdések esszékötetre is a holland templom-könyvesboltban. Sem a téma, sem az időzítés nem lehetett volna jobb: az egyik leghíresebb ökofeminista esszéjét olvasva utaztam haza Budapestre, Franciaországban pusztító erdőtüzek tomboltak, a magyar időjárás előrejelzések hőkupolát jósoltak, az új kormány pedig elkezdett Paksról beszélni. Miközben a klímaszorongás eddig talán nem ismert formában söpört végig az országon, Atwood mondatai visszhangként cikáztak a fejemben. Ültem a légkondi nélküli, besötétített lakásban, és arra gondoltam, végül így lesz végünk: mint legyeknek egy befőttesüveg alatt. Végül nem az autokrácia, nem a populista nőgyűlölet, nem a bebörtönzés vagy emigrációba kényszerülés töri ketté az életünket, hanem valami, ami mindig is a fejünk felett volt.A Nap éget majd könyörtelenül, sugarai elől nem lesz menekvés, a Földünk nem hoz termést, folyóink kiszáradnak, vizünk elapad. Milyen nagyra tartjuk a civilizációnkat és tudásunkat, de csupán három napot bírunk ki víz nélkül. Aztán egyik este, a hőkupola több, mint 40 fokos csúcsnapjának estéjén dörgött az ég. A hetedik angyal trombitájának hangja, gondoltam félálomban. „Itt az idő, hogy elpusztítsd azokat, akik pusztítják a Földet”3 – szól a Jelenések könyve. Talán sokan tölthettek el hasonlóan világvége hangulatú napokat a 40 fokban, miközben nem locsolták a kertjüket, nem használták a mosógépet és a klímát (már akinek van) is magasabb hőfokon járatták. Talán tényleg nemzetegyesítő a klímaszorongás, mint ahogy Szabó Andrea szociológus fogalmazott az RTL Híradónak. Talán az új magyar valóság naponta megbeszélni a szomszéddal, hogy hány centiméteren áll a Duna Paksnál. Pedig ahogyan Atwood fogalmaz „egykor az ilyen aggodalmak hangoztatóit fanatikusoknak és elmebetegeknek” bélyegezték. Nem is olyan régen a „klímatagadás” az Orbán-kormányok populizmusának egyik alappillére volt. Gondoljunk csak Schmidt Mária híressé váló klíma-monologjára. „Hát minden változik a világban. Pont a klímának kéne állandónak lenni? Még a szavakat sem értem, amit beszélnek”. Pedig rossz hírem van Schmidt Máriának, mert a jelenlegi globális felmelegedés pont azt jelenti, hogy olyan ütemben változik a Föld klímája, amihez a kialakított infrastruktúra nem tud alkalmazkodni.Ráadásul Magyarország az egész világhoz képest körülbelül háromszor gyorsabban melegszik, ami 0,7-1 Celsius-fokot jelent évtizedenként. Összehasonlításként: a civilizáció kialakulásának tízezer éve alatt az éghajlat olyan stabil volt, hogy 1 Celsius-fokos sávban maradt a Föld átlaghőmérséklete.4 Tehát igen, sok minden változik a világban, de pont a klímának kéne állandónak lennie. Pont arra kéne törekednünk, hogy a kibocsátott széndioxid mennyiséget „semlegesítsük”. Ez a klímasemlegesség, nem pedig az, hogy „betiltják az időjárást”. Erre dolgozták ki, az európai klímarendeletet. Ennek célja, hogy a tagállamok olyan szakpolitikája mentén Európa gazdasága és társadalma 2050-re klímasemlegessé váljon. Az Orbán-kormány szerint azonban a 2050-es céldátum túl korainak tűnt. Magyarország 2019-ben be is nyújtotta a fellebbezését az Európai Bírósághoz a nitrogén-oxid-kibocsátási kvóták „túlságosan” gyors csökkentése ellen. Szijjártó Péter akkor Münchenben úgy fogalmazott : az ország soha nem fog olyan javaslatokat támogatni Brüsszelben, amelyek rontanák a német autóipar helyzetét. Mi az a klímasemlegesség?A klímasemlegesség jelentése, hogy a légkörben jelentősen sikerül csökkenteni az emberi tevékenység által generált üvegházhatásúgáz-kibocsátást – így például a fosszilis tüzelőanyagok elégetése nyomán keletkező szén-dioxid (CO₂) kibocsátását, és ezzel biztosítani, hogy a kibocsátás ne legyen hatással az éghajlati rendszerre. A nehezen kiküszöbölhető kibocsátások kompenzálására szén-dioxid-eltávolítás révén kerül sor: ezt azt jelenti, hogy a légkörből természetes módon – a növényzet segítségével – vagy mechanikus úton CO₂-t vonnak ki. A klímasemleges gazdaságot a nettó zéró kibocsátás jellemzi: a kibocsátás és az eltávolítás egyensúlyban van.