Még mindig a hatóságoknál vannak a Fidesztől július végén lefoglalt elektronikai eszközök, amelyek értékelése és a nyomozás jelenleg is tart – tudta meg a Népszava. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség a nyomozás érdekeire hivatkozva azonban további tájékoztatást nem adott az ügyben.
Az akcióval kapcsolatban a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség július 21-én közölte, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) működésével összefüggésben felmerült, bűncselekménygyanús cselekményekkel miatt történt lefoglalás. Bodó Marianna, a főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt felelte: „A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség folytat nyomozást az NKA ügyben hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folyó ügyben. Ezen eljárás során került sor a kérdésben említett eljárási cselekményekre”.
Az NKA a kampányidőszakban 17 milliárd forintot osztott ki döntő részben a Fidesz holdudvarának. A szervezet állami kifizetőhelyként működve pénzelt többek közt olyan zenészeket, akik a Fidesz mellett kampányoltak.
Őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki Bús Balázst, Óbuda volt fideszes polgármestere az elmúlt években a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke volt (őt azóta az óbudai korrupciós ügyben is meggyanúsították). Július 23-án 30 napra elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság Hankó Balázs korábbi kulturális és innovációs miniszter volt kabinetfőnökének letartóztatását. A gyanúsított NKA-botrányban betöltött szerepéről korábban a Telex írta meg, hogy Mága Zoltán hegedűművész 500 millió forintot kért a minisztériumtól arra, hogy a Fidesz mellett kampányoljon, majd Hankó Balázs minisztériumi kabinetfőnöke juttatta el a pályázatot az NKA pályázatkezelő szervének, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelőnek azzal, hogy a miniszter támogatja azt. A NAV nyomozói korábban hat személyt vettek őrizetbe.







