Döntött a Legfőbb Ügyészség szakfőosztálya a Fidesznek azokról a panaszairól, amelyeket a szervereinek lefoglalása miatt tett.A közlemény szerint elutasították a házkutatást elrendelő határozatok elleni, de helyt adtak a lefoglalást elrendelő főügyészségi határozatok ellen benyújtott panaszoknak, és a kényszerintézkedés megismétlésére hívták fel a nyomozást folytató főügyészséget. Az ügyészség szerint a szerverek teljes lefoglalása úgynevezett „fishing expedition”-nek (egyfajta adathalászatnak) minősíthető, ami az esetlegesen terhelő adatok vagy információk nem specifikus keresését, az adatok előre meg nem határozható tömegének a megszerzését jelenti, amelyből utóbb a céljainak megfelelően válogathat az eljáró hatóság. Ez a módszer mind az uniós, mind a magyar jogban törvénysértő gyakorlatnak számít. https://hvg.hu/itthon/20260810_fidesz-szerver-lefoglalas-nka-ugyeszsegA közlemény szerint csak azért nem lehet lefoglalni a teljes adathordozót arra hivatkozva, hogy bűncselekmény elkövetésére utaló releváns adatokat tartalmaz. Ehhez szükséges a szerver üzemeltetője vagy tulajdonosa és a bűncselekmény közötti kapcsolat fennállása, hiszen a szervergazda számára aránytalan hátránnyal jár a teljes adatpark lefoglalása, mivel nem folytathatja a bűncselekményhez egyébként semmiben sem köthető tevékenységét. Emellett adatvédelmi problémák is felmerülnek, mivel olyan személyes adatokat, illetve több olyan személy adatait is érintheti az intézkedés, amelyek nincsenek összefüggésben a büntetőeljárással, vagy amelyek a bűncselekménybennem érintettek. https://hvg.hu/360/20260723_fidesz-nka-nyomozas-magyar-gyorgy-orban-viktor-havasi-bertalan-ugyeszseg-lefoglalas-szerverA fentiek miatt meg kell ismételni a lefoglalást. Három hónapot kaptak arra, hogy az adatokat előre megtervezett szempontok szerint átvizsgálják és kizárólag az eljáráshoz köthető adatokat foglalják le.Július 21-én ügyészségi nyomozók jelentek meg a Fidesz szervereit biztosító központban, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait. A Bács-Kiskun megyei főügyészség nem sokkal később azt közölte, hogy Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 17 milliárdos pénzosztásával függ össze az akció. Az NKA-ügyben hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt zajló ügyben folytatnak nyomozást.Az ügyészség a Nemzeti Adó- ás Vámhivatal bűnügyi igazgatóságával közösen végezte a kutatást és a lefoglalást. Nem sokkal később a fideszes e-mail-címek használhatatlanná váltak, és a fidesz.hu oldal sem volt elérhető.Áprilisban, a választást követően derült ki, hogy az Orbán-kormány az NKA-n keresztül a nyilvánosság elől tudatosan elrejtett pályázatoknak álcázva milliós támogatásokat ítélt oda számára fontos szereplőknek, alapvetően politikai szívesség alapon. A vádak szerint Hankó Balázs akkori kulturális és innovációs miniszter sok esetben közvetlenül, előre jelezte egyeseknek, hogy ha némi papírmunkát elvégeznek, pénzhez juthatnak.Az ügy egyrészt úgy kapcsolódik a Fideszhez, hogy az NKA pénzeiből támogatottak nagyrészt megegyeztek azokkal, akik az akkori kormánypárt kampányának influenszerei, fellépői voltak. Kapott pénzt Tóth Gabi és cége, Pataky Attila és együttese, Fásy Ádám családi vállalkozása és Mága Zoltán köre is. A 17 milliárdból eddig mindössze néhány milliárd térült meg, néhány kedvezményezett ugyanis visszafizette a támogatást.A fideszes pártszervezetet ennél is súlyosabban érintheti az ügy, ez indokolhatja a szerverek lefoglalását: a kulturális programok támogatására szánt összegek osztogatásának politikai motivációját erősíti ugyanis az, hogy a választások előtt éppen választókerületenként osztottak ki 100-100 millió forintot.Nyitókép: Orbán Viktor sajtótájékoztatója a Lendvay utcában a lefoglalás utáni napon. Fotó: HVG / Reviczky Zsolt