A Legfőbb Ügyészség szerint jogszerű volt a júliusi kutatás abban az adatközpontban, ahol a Fidesz szerverei is működnek, a lefoglalással azonban már túl messze ment volna az ügyészség. A nyomozók ugyanis nem előre meghatározott információkat kerestek volna, hanem nagy mennyiségű adatot akartak lefoglalni, hogy később válogassák ki közülük a nyomozás szempontjából relevánsakat. Az LÜ ezért a kutatás ellen benyújtott fideszes panaszokat elutasította, a lefoglalás elleni panaszoknak viszont helyt adott az NKA-ügyben folyó nyomozásban - írta az MTI.
Németh Balázs fideszes parlamenti képviselő eteti a Facebook algoritmusát a Fidesz Lendvay utcai pártszékházával szemben.
Fotó:
Németh Dániel/444
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség a Nemzeti Kulturális Alapból odaítélt mintegy 17 milliárd forintnyi támogatás ügyében nyomoz különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt. Ennek részeként július 21-én jelentek meg a nyomozók abban az adatközpontban, ahol a Fidesz szerverei is működnek.







