A Fidesztől lefoglalt elektronikai eszközök kiértékelésének állásáról továbbra sem adható tájékoztatás – válaszolta a Népszavának a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.Július 21-án ügyészségi nyomozók jelentek meg a Fidesz szervereit biztosító központban, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait. A Bács-Kiskun megyei Főügyészség nem sokkal utána azt közölte, hogy a 17 milliárdos NKA-botránnyal függ össze az akció. Közölte: az NKA ügyben hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folyó ügyben folytatnak nyomozást, és ezzel összefüggésben került sor eljárási cselekményekre, ám az eljárás érdekei miatt részletesebb tájékoztatást nem adtak.Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta az akció után, hogy ilyenre 1990, a kommunizmus vége óta nem volt példa Magyarországon. https://hvg.hu/itthon/20260721_havasi-bertalan-fidesz-ugyeszseg-lefoglalas-adatbazisAz ügyészség a NAV bűnügyi igazgatóságával közösen végezte a kutatást és a lefoglalást. Nem sokkal később a fideszes e-mail-címek használhatatlanná váltak és a fidesz.hu oldal sem volt elérhető. A Blikk információi szerint a helyszínen – a Telekom Asztalos Sándor utcai adatközpontjában – ott voltak az intézkedésnél a Fidesz ügyvédei is.Az NKA-ügy amúgy nem más, mint a Nemzeti Kulturális Alap mintegy 17 milliárd forintnyi támogatást érintő botránya. https://hvg.hu/360/20260723_fidesz-nka-nyomozas-magyar-gyorgy-orban-viktor-havasi-bertalan-ugyeszseg-lefoglalas-szerverÁprilisban, a választásokat követően derült ki, hogy az Orbán-kormány az NKA-n keresztül a nyilvánosság elől tudatosan elrejtett pályázatoknak álcázva milliós támogatásokat ítélt oda számára fontos szereplőknek, alapvetően politikai szívesség alapon. A vádak szerint Hankó Balázs akkori fideszes kulturális és innovációs miniszter sok esetben közvetlenül, előre jelezte egyeseknek, hogy ha némi papírmunkát elvégeznek, akkor pénzhez juthatnak.Az ügy egyrészt úgy kapcsolódik a Fideszhez, hogy az NKA pénzeiből támogatottak nagyrészt megegyeztek azokkal, akik a Fidesz kampányának influenszerei, fellépői voltak. Kapott pénzt Tóth Gabi és cége, Pataky Attila és együttese, Fásy Ádám családi vállalkozása és Mága Zoltán köre is. A 17 milliárdból eddig mindössze néhány milliárd térült meg, néhány kedvezményezett ugyanis visszafizette a támogatást.A fideszes pártszervezetet azonban ennél is súlyosabban érintheti az ügy, és ez indokolhatja a szerverek lefoglalását: a kulturális programok támogatására szánt összegek osztogatásának politikai motivációját erősíti ugyanis az, hogy a választások előtt éppen választókerületenként osztottak ki szinte forintra pontosan 100-100 millió forintot. https://hvg.hu/itthon/20260721_mit-keresnek-a-fidesz-szerverein-a-nyomozok-az-nka-ugybenNyitóképünkön Orbán Viktor sajtótájékoztatója a Lendvay utcában a szerverek lefoglalása utáni napon. Fotó: HVG/Reviczky Zsolt.
Még mindig vizsgálhatják a hatóságok a Fidesz szervereit
A párt eszközeit az NKA-ügy miatt foglalták le, a nyomozásról még mindig nem adnak részletes tájékoztatást.








