Júliusban 524,3 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás központi alrendszere, ami 537,1 milliárd forinttal kedvezőbb az egy évvel korábbinál – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) hétfőn. A központi alrendszer hiánya ezzel július végéig 2857,9 milliárd forintos, ami a költségvetésben szereplő éves hiánycél 67,7 százaléka.Ez azt jelenti, hogy a Tisza-kormány első három hónapjában összesen 991,8 milliárd forinttal csökkentette a költségvetési hiányt.„Az év eddig eltelt részében áprilisig magas hiány, azt követően többlet alakult ki az egyes hónapokban. Az első négyhavi hiány elérte a 3849,8 milliárd forintot, amely 919,3 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbinál. Ezzel szemben a május-július havi többletek összege 991,9 milliárd forint volt, mely 847,8 milliárd forinttal magasabb, mint az előző év azonos időszakában” – közölte a minisztérium.A PM tájékoztatása szerint a központi alrendszeren belül a központi költségvetés 2773,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 126,8 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 211 milliárd forintos hiányt mutattak július végén.A tárca szerint a tavalyinál kedvezőbb egyenleg a költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok kifizetéseinek egyéb bevételekkel konszolidált, mintegy 300 milliárd forintos csökkenéséből adódik, de ebbe az irányba hatott az állami vagyonnak kapcsolatos kiadások 109 milliárdos csökkenése és az adóbevételek 157 milliárdos emelkedése is.Tavaly 2779,9 milliárd forintos mínusszal zárta az első hét hónapot a központi költségvetés, ez akkor az éves hiánycél 58,4 százalékát tette ki. Az akkor még létező és Nagy Márton által vezetett Nemzetgazdasági Minisztérium akkor arról azt írta, hogy ez azt jelenti, hogy tartható a módosított éves hiánycél – azóta persze kiderült, hogy ezt sem sikerült tartani.A Tisza-kormány első teljes hónapját, a júniust 424 milliárd forintos többlettel zárta az államháztartás központi alrendszere. Májusban is többlettel zárt a költségvetés, igaz, akkor csak 43,5 milliárd forintról számolt be a PM. Mindez persze csak az április végéig felhalmozott, az éves hiánycél 91 százalékát kitevő deficit mérséklésére volt elég.Nyitókép: HVG / Cabrera Martin.
Három hónap alatt 1000 milliárddal csökkentette a költségvetési hiányt a kormány
Az előző kormány április végéig összehozta az éves hiánycél 91 százalékát, azóta ez három, többlettel záruló hónap alatt 67,7 százalékra mérséklődött.







