Többször is részletesen beszámoltam és bemutattam, milyen brutális mértékben tették tönkre Orbánék a választások előtti hónapokban az ország költségvetését. Erre pedig igazából még az sem volt magyarázat, hogy választási év van, ilyenkor mindig kicsit jobban kinyílik az államkassza. Azt ugyanis gyakorlatilag teljesen kisöpörték és némi túlzással élve az egész idei évre tervezett költségvetési hiányt összehozták pár hónap leforgása alatt. Készítettem is erről egy látványos ábrát az első negyedév végén:
Forrás
A május 9-én hivatalba lépő Tisza-kormány tehát brutálisan rossz költségvetési helyzetet örökölt, kormányzásuk első néhány hónapjában azonban látványos fordulat következett be. Nemcsak, hogy jellemzően marad valami kis pénz az államkasszában a hó végén, de az áprilisi állapothoz képest közel 1000 milliárd forintot, egészen pontosan 992 milliárdot sikerült lefaragniuk a hiányból. Az alábbi ábrán látható is, hogy ez egyáltalán nem a költségvetési hiányok megszokott lefutásából adódik, április és július között ugyanis jellemzően stagnálni szokott a felhalmozódott hiány nagysága.
Forrás
A június havi brutális többlet után ugyanis júliusban még több pénz maradt az államkasszában, 524,3 milliárd forint, derült ki a Pénzügyminisztérium friss gyorsjelentéséből. Ilyen nagy pluszra az év ezen hónapjában az elmúlt években egyszer sem volt példa.










