2026. május végéig az államháztartás központi alrendszere (ebben csak az önkormányzatok nincsenek benne) 3,8 ezer milliárd forintos hiánnyal zárt – írja gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium. Ezen belül a központi költségvetés 3,7 ezer milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 70,9 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 182,4 milliárd forintos hiányt mutattak.Májusban (egy hónap alatt) a központi alrendszer 43,5 milliárd forint többlettel zárt, szemben az előző évi azonos havi 129,5 milliárd forintos szufficittel.A költségvetési törvény a teljes évre 4,22 ezer milliárd forintos hiánnyal tervez, miközben az előző kormány informális – a költségvetési törvényen szokás szerint át nem vezetett – hiánycélja 5,4 ezer milliárd forint volt. Tehát május végére a hiány az éves előirányzat 90 százalékán (70 százalékán) állt.A májusi hiányadat kedvezőnek mondható, amennyiben április végéhez képest nem nőtt tovább a deficit(sőt, ugyebár a havi többlet után valamelyest mérséklődött). Április végéig az államháztartás központi alrendszere 3,85 ezer milliárd forintos hiánnyal zárt – írta jelentésében a Pénzügyminisztérium jogelődje, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). https://hvg.hu/gazdasag/20260606_karman-andras-penzugyminiszter-reakcio-hitelminosites-moody-s-p-fitch-tisza-kormanyA hiány emelkedésének megállása minden bizonnyal annak köszönhető, hogya hivatalba lépő új kormány azonnal lefagyasztotta a kiadási oldalt.Magyar Péter miniszterelnök még az előző kormány minisztereinek utasításba adta, hogy ne vállaljanak új kötelezettségeket. Az új kormány felállása után pedig a tárcák kiadásainak tekintetében vétőjogot kapott a pénzügyminiszter.Az új pénzügyminiszter, Kármán András nyár végére ígért pótköltségvetést, tehát az idei költségvetés frissített változatát. Egyelőre nem világos, ebben milyen hiánycél szerepel majd. Magyar Péter miniszterelnökGDP-arányosan akár 6,8 százalékos hiányról beszélt az idei évre.A nagy hitelminősítők az elmúlt hetekben adták ki friss értékeléseiket Magyarországról, ezekben mind 5 százalék feletti hiányokat jeleztek előre 2026-ra. (Fitch: 6,4 százalék; S&P: 6,8 százalék; Moody’s: legalább 5,2 százalék.) Adva, hogy a mindenkori kormány kommunikál a hitelminősítőkkel ezek az előrejelzések mérvadóknak tekinthetők.A – már megszűnt – NGM jelentései alapján a költségvetési elcsúszás elsősorban a kiadási oldalon keletkezett. A bevételek nagyjából a várakozások szerint alakultak, ugyanakkor a kiadási oldalt terhelik a Fidesz-kormány választási osztogatásai (14. havi nyugdíj egyheti részlete, fegyverpénz, Otthon Start támogatott lakáshitel stb.) https://hvg.hu/gazdasag/20260522_koltsegvetes-allamhaztartasi-hiany-2026-aprilisA GDP-arányos deficitmutatót emellett rontja, hogy a gazdasági növekedés a költségvetési törvényben vártnál jóval kisebbnek ígérkezik. A Fidesz-NGM a büdzsét 4,1 százalékos gazdasági növekedésre alapozta. A növekedés várhatóan a 2 százalékot sem éri majd el.
A Tisza-kormány egy csapásra megállította a költségvetési hiány emelkedését
Az új kormány első hónapjában – alighanem a kiadásfagyasztásoknak köszönhetően – nemhogy emelkedett volna, de némileg csökkent a költségvetési hiány. A deficit így 3,8 ezer milliárd forinton, az éves terv 90 százalékán stagnál.









