Májusban 43,5 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere, szemben az egy évvel korábbi 129,5 milliárd forintos szufficittel – jelentette hétfőn kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).
Május végéig az államháztartás központi alrendszere 3806,3 milliárd forintos hiányt mutatott. A hiány összege 35,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit és az éves előirányzat 90,2 százalékát érte el. (Április végén még ennél magasabb, 3849,8 milliárd forint volt a hiány, ami az éves előirányzat 91,3 százalékát tette ki.)
A májusi adaton belül a központi költségvetés 3694,8 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 70,9 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 182,4 milliárd forintos hiányt mutattak. A központi alrendszer május végi 17 204,2 milliárd forint összegű bevételei az előző év azonos időszakához képest 1136,5 milliárd forinttal, 7,1 százalékkal nőttek, ezen belül az adó- és járulékbevételek 6,0 százalékkal magasabban teljesültek – emelte ki a jelentés.
Visszahútó tényezők a bevételeknél
A PM közleménye alapján május hónapban két egyszeri hatás is csökkentette azonban a bevételeket. A tavaly májusinál alacsonyabban alakultak a társasági adó- és áfabevételek.













