A magyar ingatlanpiac már a kilábalás jeleit mutatja, azonban a teljes piaci fordulat fokozatos lesz, mert a javuló makrogazdasági környezet mellett továbbra is kihívást jelentenek a geopolitikai feszültségek és az energiaárak – hangzott el a Colliers 2026 első félévét értékelő sajtótájékoztatóján.

Tóth Kristóf, a Colliers piackutatási részlegének vezető elemzője a makrokörnyezetet ismertetve elmondta, hogy a cég szerint 2026-ban 1,6-1,8%-os, 2027-ben pedig 2,5-3,0%-os GDP-növekedés várható Magyarországon. Az első félévben az infláció 1,8% volt, a munkanélküliségi ráta júniusban 4,4%-ot tett ki, míg a nettó bérek január és május között 14,6%-kal emelkedtek. A választásokat követően az országkockázat jelentősen mérséklődött: az ötéves biztosítási ár (CDS-felár) 115 bázispontról 68 bázispontra csökkent, a tízéves állampapírhozam közel 200 bázisponttal esett, a forint pedig mintegy 10%-kal erősödött az euróval szemben.

A befektetési piacot erős első félév és növekvő befektetői bizalom jellemezte – mondta Zelles-Görgey Balázs, a befektetési üzletág vezetője. A szakértő arról beszélt, hogy 2026 első hat hónapjában a magyar kereskedelmi ingatlanbefektetési volumen elérte a 610 millió eurót, ami 26,7%-os növekedést jelent az előző évhez képest, és 2021 óta a legerősebb első féléves eredmény. Az éves volumen várhatóan meghaladja az 1,2 milliárd eurót. A tranzakciók 74%-át magyar befektetők bonyolították le. A legaktívabb szegmens az iroda volt 37,9%-os részesedéssel (Capital Square, Millenium Tower I), ezt követte a retail 32,9%-kal (Árkád Szeged-, Korzó Nyíregyháza-, Park Center-portfólió), majd az ipari-logisztikai piac 18,5%-kal (Helloparks Fót F1). A prime hozamok stabilak maradtak: irodák 6,5%, bevásárlóközpontok 7%, ipari-logisztikai ingatlanok 6,75%.