Akkorát esett a lakások iránti érdeklődés, mint ha valami nagy krízis lenne, pedig csak az látszik, hogy tavaly ilyenkor jelentették be az Otthon Start Program indulását.
Az egy évvel korábbinál 14 százalékkal kevesebben érdeklődtek idén júliusban az eladó lakások és házak iránt – közölte az ingatlan.com. Azonban kivételesen ez az óriási visszaesés sem azt mutatja, hogy most lenne baj az ingatlanpiacon: tavaly pont ilyenkor jelentették be az Otthon Start Program indulását, ami akkor extrém szinten megdobta a forgalmat. Ha nem az egy évvel korábbihoz, hanem az előző havihoz viszonyítjuk a keresletet, akkor júniushoz képest 9 százalékos növekedés látszik.A havi élénkülés elsősorban a kertes házaknak köszönhető, ebben a szegmensben 13 százalékot meghaladó bővülés történt. A lakások esetében pedig majdnem 6 százalékkal erősödött a kereslet.A legkisebb élénkülést a fővárosban mérték: a budapesti lakások és házak iránti kereslet júniushoz képest mindössze 0,4 százalékkal nőtt. Szabolcs-Szatmár-Bereg, Csongrád-Csanád és Hajdú-Bihar megyékben viszont 30 százalék körüli vagy azt meghaladó havi keresletbővülés következett be.A feladott hirdetések adataiból jól látszik a szezonalitás, júliusban a nyári uborkaszezon hatása érvényesült – tette hozzá Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Egy hónap alatt közel 30 ezer eladó lakóingatlan-hirdetést adtak fel, ami 8 százalékkal kevesebb, mint júniusban, éves összevetésben pedig 6 százalékos csökkenést jelent. De a kereslet nem képes felszívni a kínálatot a piacról.






