Utolsó negyedéves eredménybeszámolóját tartotta az Apple vezérigazgatójaként Tim Cook. A cég első embere ugyanis augusztus 31-ig van a posztján, utána átadja a stafétát John Ternusnak.A 9to5Mac beszámolója szerint a második negyedéves eredmények ismertetésének egyik fő témája a mesterséges intelligencia volt. Az Apple júniusban jelentett be egy sor új AI-funkciót, amelyek az ősszel érkező, jelenleg tesztelés alatt álló operációsrendszer-frissítésekkel érkeznek majd meg a felhasználók eszközeire. A portál megjegyzi: az Apple befektetői élénken érdeklődtek afelől, hogy a Siri AI hogyan járulhat hozzá az eladások – készülékváltások – felpörgetéséhez, az új funkciókhoz ugyanis szinte minden esetben a legújabb iPhone-ok valamelyikére van szükség.A befektetők ugyanakkor aggódnak is, méghozzá a technológiával kapcsolatos üzemeltetési költségek miatt. Az AI ugyanis rendkívül erőforrás-igényes, és Cook sem tudta megmondani, hogy pénzügyileg mennyire lesz majd jövedelmező a Siri AI. https://hvg.hu/tudomany/20260722_apple-iphone-ios-27-korlatozas-reszletfizetes-elmaradasaAnnyit ugyanakkor elárult, hogy azok, akik sokat szeretnék majd használni az AI-funkciókat, csak egy iCloud+-előfizetéssel tehetik ezt meg. Az egyelőre nem ismert, hogy hol húzza majd meg a határt az Apple, alapvetően ugyanis ingyenesek lesznek majd ezek a képességek.A 9to5Mac kiemeli: a cég először utalt nyilvánosan arra, hogy a Siri AI bizonyos használati szint felett fizetős lehet. Ennek további részletei azonban egyelőre nem ismertek, így a magasabb AI-használatot kínáló előfizetési csomag árazására sem tért ki Cook.A Siri AI egyelőre nem lesz elérhető az Európai Unióban. Hogy ez mikor változhat meg, az továbbra sem ismert.Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Fizetős lehet az iPhone-ok legnagyobb újdonsága
Ingyenes lesz, de csak egy bizonyos szintig: Tim Cook elárult egy fontos dolgot a teljesen megújított Siriről.















