Megállapodott az IKEA a szakszervezettel – tájékoztatta a két fél csütörtökön az MTI-t, így nem lesz sztrájk a bútoráruházakban. A munkavállalók elfogadták a munkáltató ajánlatát, így megállapodás született az IKEA és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) között a munkatársak támogatásáról és a stabil működés biztosításáról, a vállalat által felajánlott bruttó 100 ezer forintot már az augusztusban érkező fizetéssel megkapják a dolgozók – közölte Karsai Zoltán szakszervezeti elnök és az IKEA Magyarország.
A szakszervezeti vezető elmondása szerint a szerdai egyeztetést követően a munkavállalók arról szavaztak, hogy elfogadják-e a 6 százalékos alapbérfejlesztés helyett az IKEA által felajánlott egyszeri kifizetést, bruttó 100 ezer forint összegben. A válaszadást nem korlátozták a szakszervezeti tagokra, és a kérdésről a társaság is értesítette a dolgozókat, akik – a KASZ elnöke szerint – ugyan nem egyhangúlag, de elfogadták a munkáltató ajánlatát. Karsai Zoltán jelezte: az IKEA minden dolgozója megkapja ezt a bruttó 100 ezer forintot, amit a vállalat már a következő, az augusztus elején érkező fizetésekkel együtt utal el a munkavállalóknak. Karsai Zoltán elmondta, hogy a munkáltatóval kötött megállapodásban vállalták: feloszlatják a sztrájkbizottságot, és december 1-jéig nem hoznak létre újat.







