Megállapodás született az IKEA és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) között a dolgozók támogatásáról és a vállalat stabil működésének biztosításáról – tudatta közleményében csütörtökön az IKEA Magyarország.A megállapodás értelmében a jogosult dolgozók a munkaórájukkal arányosan augusztusban egyszeri, bruttó 100 ezer forintos juttatásban részesülnek, ezen kívül pedig az IKEA és a szakszervezet konkrét lépésekben kötelezte el magát egy hosszú távú bérfejlesztési ütemterv kidolgozása mellett.Az augusztusi egyszeri juttatásról azt írták: a célzott intézkedés azonnali, kézzelfogható segítséget nyújt munkatársainknak ebben a kihívásokkal teli gazdasági időszakban, kiegészítve az áprilisban – rendszeres éves bérfelülvizsgálat keretében – már megvalósított béremelést, ami vállalati szinten mintegy 580 millió forintos ráfordítást jelentett. https://hvg.hu/kkv/20260716_ikea-sztrajk-kasz-karsai-zoltan-munkabeszuntetes-beremeles-kiskereskedelemEmellett az IKEA átfogó, közös felülvizsgálatot indít a teljes juttatási rendszerére vonatkozóan, biztosítva, hogy a vállalat a jövőben is méltányos, versenyképes és kiemelkedően vonzó munkahely maradjon – ígérték közleményükben.A magyar IKEA dolgozói július 9 eleje óta több alkalommal sztrájkoltak a vállalat hazai áruházaiban, miután a szakszervezet által megfogalmazott ötpontos követeléscsomagból az egységes 6 százalékos béremelésre vonatkozót a menedzsment többször is elutasította. Az IKEA szerdán közölte ajánlatát, miszerint a strukturális bérkorrekció helyett egyösszegű juttatással kompenzálnák a dolgozókat. Ez az, amit a KASZ végül elfogadott. https://hvg.hu/kkv/20260729_ikea-magyarorszag-dolgozoi-sztrajk-szakszervezet-kompenzacioNyitókép: HVG / Veres Viktor
Megállapodott az IKEA a sztrájkoló dolgozókkal
A szakszervezet elfogadta az eredetileg követelt 6 százalékos béremelés helyett ajánlott egyszeri juttatást.






