Az IKEA vezetése egyösszegű kompenzációt ajánlott a szakszervezetnek a bérekről folytatott szerdai tárgyaláson, amiről csütörtök 17 óráig mondhatnak véleményt a munkavállalók, írja az MTI.A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke, Karsai Zoltán pontos összeget nem közölt, de szerinte az ajánlat egy értelmezhető, szabad szemmel is látható összeg, amiről érdemes megkérdezni a munkavállalókat. Hozzátette, a cég saját csatornáin is tájékoztatja a munkavállalókat az ajánlatról.A szakszervezet korábban öt pontból álló követeléscsomagot fogalmazott meg, amelyből négyben a vezetés késznek mutatkozott a megállapodásra, azonban a hat százalékos alapbéremelésre vonatkozó követelésüket elutasították. Amennyiben a dolgozók a mostani ajánlatot elfogadják, megszülethet a megállapodás, ellenkező esetben a folyamat megy tovább az eddigi útján.Az MTI szerint megállapodás született arról is, hogy decemberben folytatódnak a bértárgyalások, ami a vállalatnál korábban nem volt jellemző. A szakszervezet továbbra is azt képviseli, hogy az elmúlt évek bérlemaradását kompenzálni kell.Az IKEA dolgozói július 9-e, csütörtök óta több alkalommal tartottak munkabeszüntetést, kezdetben kétórás figyelmeztető sztrájkkal próbálták a munkáltató figyelmét felhívni, majd július 15. estétől másnap délután 3 óráig sztrájkoltak a dolgozók a cég mindhárom magyarországi áruházában és más telephelyein is, miután a vállalat nem tett eleget az egységes 6 százalékos béremelési követelésnek. https://hvg.hu/kkv/20260716_ikea-sztrajk-kasz-karsai-zoltan-munkabeszuntetes-beremeles-kiskereskedelemEzután az IKEA jelezte, hogy július 29-én a tárgyalóasztalnál szeretné folytatni a bérekről történő egyeztetéseket, a szakszervezetek pedig vállalták, hogy július 20-26. között nem szerveznek és nem hirdetnek újabb sztrájkot.Nyitókép: HVG/Veres Viktor