Továbbra sem közeledett érdemben az IKEA dolgozóit képviselő Kereskedelmi Alkalmazottak Szövetsége (KASZ) és a vállalat álláspontja a múlt hétvégi munkabeszüntetések óta, sőt a szakszervezet július 15-én délután bejelentette, hogy aznap 20:30-tól másnap reggel 6-ig ismét sztrájkba lépnek a munkavállalók. A cég vezetése egy nappal korábban, kedden úgy nyilatkozott, hogy hajlandó lenne elfogadni négyet az ötpontos követeléscsomagból, azonban csak azokat, amelyek nem kerülnek pénzbe – mondta a HVG-nek Karsai Zoltán, a KASZ elnöke.Ezek között szerepelne, hogy a vállalat minden évben folytasson érdemi bértárgyalást a szakszervezettel, és azon a cég gazdasági helyzetét, mérlegét, pénzügyi eredményét alapul véve tárgyaljanak a bérfejlesztésről. A KASZ azt szeretné, hogy ezért ne kelljen minden évben külön nyomást gyakorolnia a munkáltatóra. Az elfogadott követelések között van az is, hogy a szakszervezetet vonják be az uniós bértranszparencia-szabályok és egy új, inflációkövető bérezési rendszer kialakításába, valamint induljanak meg a tárgyalások a kollektív szerződésről. Karsai szerint ezek fontos előrelépésnek számítanának, azonban nem oldják meg a legsürgetőbb problémát, mert közvetlenül egyik sem jelent több pénzt a dolgozóknak. Az IKEA ugyanis továbbra sem fogadja el a munkavállalók számára legfontosabb, 6 százalékos azonnali és általános béremelést, ellenajánlatot pedig nem tett – fejtegette az elnök.IKEA automatizált raktár Soroksár 25.03.25.Veres ViktorA szakszervezet januárban kezdett tárgyalni az IKEA-val. A vállalat először áprilisig, majd júniusig, később szeptemberig kért időt, végül azt javasolta, hogy szeptemberben (a pénzügyi év augusztus 31-i fordulónapja után) kezdjenek el beszélni arról, mi történjen a következő időszakban. Karsai ezt időhúzásnak tartja. Mint mondta, amikor júniusban azt javasolták, hogy legalább kezdjék el előkészíteni a szeptemberi megállapodást, a cég egyebek mellett a nyári szabadságolásokra hivatkozott.„Mindig azt mondják, hogy nem végleg mondanak nemet, csak most. De amikor megkérdezzük, hogyan tovább, mindig húzzák az időt, és látszik, hogy csak időt akarnak nyerni. Január óta mindig egy kicsivel későbbre tolják a döntést” – mondta a KASZ elnöke.Elbukták a bérversenytA konfliktus magva a hollandiai központú bútoróriás teljesítményalapú bérezési rendszere áll. A dolgozó és a vezető is értékeli a munkavállaló teljesítményét, majd az értékelés alapján sorolják be, hogy az illető az elvárt szint alatt, azon vagy afölött teljesített-e, ezen pontok nagy része (például a vásárlókezelés vagy a munkamorál) azonban teljesen szubjektív. Azt még lehet mérni, hogy valaki időben érkezett-e, de ha azt mondják neki, hogy nem megfelelő a kommunikációja, miközben a dolgozó szerint meg igen, akkor mit lehet csinálni?– teszi fel a költői kérdést Karsai Zoltán. A dolgozók bére idén átlagosan bő 5 százalékkal emelkedett, azonban volt olyan munkavállaló, akinél bőven infláció alatti volt a növekedés. https://hvg.hu/kkv/20260129_ikea-eredmenyek-toplista-termekekAz IKEA az elmúlt 4-5 évben, tehát pont a legnagyobb áremelkedést hozó években hagyta abba az inflációkövető bérezést, ezekben az években jelentősen csökkent a dolgozók fizetésének vásárlóereje. Ezt alátámasztja a G7.hu számítása is, miszerint az egy főre jutó havi átlagos bérköltség négy éve még körülbelül a Pest megyei átlagkeresethez simult, azóta azonban jelentősen lecsökkent. 2024-ben az egy főre jutó bérköltség növekedése a lap szerint az 1 százalékot sem érte el, szemben a megyei 12 százalékos átlaggal. 2025-öt vizsgálva azonban már némileg javult a helyzet.Szakszervezeti vezetőként talán furcsa ezt mondani, de ha valakivel annyira elégedetlen a munkáltató, hogy még az inflációt követő emelést sem érdemli meg, akkor miért foglalkoztatják tovább? – fogalmazott Karsai. A KASZ elnöke ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a cég több, a dolgozók számára értékes juttatást biztosít, tehát nem arról van szó, hogy a vállalatnál általában rossz munkafeltételek lennének.Szerinte a cég elhibázta a bérfejlesztési stratégiáját, lemaradt a munkaerőpiaci versenyben, ezért nehezen talál új dolgozókat, a meglévő munkatársak közül pedig sokan egyre nehezebben jönnek ki a fizetésükből.„A dolgozóktól közben azt várják, hogy minden vásárlóhoz jókedvűen és türelmesen forduljanak, még a leghülyébb kérdésekre is mosolyogva válaszoljanak. Ez azonban egyre nehezebb, amikor valakinek hónap végén szinte semmi pénze nem marad” – mondta az elnök.Veres ViktorFelidézett egy esetet a közelmúltból, amikor találkozhatott a dolgozókkal, épp akkor, amikor június elején a Giro-rendszer akadozása miatt napokig nem mentek át a bankközi utalások. Volt olyan munkatárs, akinek ekkor mindössze 500 forint volt a bankszámláján. Szerinte ráadásul nem egyetlen elszigetelt esetről volt szó, hanem több dolgozó is jelezte, hogy ennyire ki van számolva a megélhetése.Az alkalmazottak követelésének teljesítése körülbelül 160 millió forintjába kerülne a vállalatnak, mégis inkább akadályozza a törekvéseket, és diákmunkásokat vesz fel a sztrájknapokra, de Karsai szerint a bevételkiesést így sem tudják elkerülni.Középtávon lehet, hogy így többe fog kerülni nekik ez az egész, mintha megadnák a béremelést– tette hozzá a szakszervezeti vezető.Az IKEA közben kiadott egy közleményt, amelyben azzal büszkélkedik, hogy az elmúlt 3 évben összesen 1,5 milliárd forintot fordított „a munkatársi fizetések és juttatások fejlesztésére”. Azonban ez 36 hónappal és 1600 dolgozóval elosztva fejenként mindössze bruttó 26 ezer forintos emelést jelent.„Ez igazán acélos, én is büszkén kitenném a kirakatba!” – ironizál a KASZ elnöke.Mi a helyzet a kiskerpiacon?A KASZ más kiskereskedelmi vállalatoknál jelenleg nem tapasztal hasonló mértékű bérfeszültséget, de ennek részben az az oka, hogy jelenleg nincs tárgyalási időszak.Ahol működik szakszervezet, ott jellemzően ősszel megkezdődnek a következő évi tárgyalások, és általában december végéig megállapodnak a béremelésről, még akkor is, ha azt csak márciusban vezetik be. Karsai szerint ettől még a dolgozók nem feltétlenül boldogok, de a bérkérdés a legtöbb helyen jelenleg nyugvóponton van. https://hvg.hu/kkv/20260420_lidl-fizetesek-berkeret-103-milliardAz elnök szerint a szakszervezeti jelenlét érzékelhetően növeli a béreket, „nem azért, mert olyan zseniális munkát végzünk, hanem mert ahol nincs szakszervezet, ott nincs valódi bértárgyalás sem”. Elmondása szerint azon vállalatoknál, ahol működik érdekképviselet, 20-25 százalékkal is magasabb lehet a bérszínvonal a szektor más cégeihez képest. Ahol a KASZ részt vesz a tárgyalásokon, az eredeti munkáltatói ajánlatot rendszerint további 1-3, esetenként akár 5 százalékponttal sikerül megfejelni. Állítása szerint volt olyan vállalat, amellyel 2017 óta tárgyalnak a dolgozók nevében, és míg akkor az ágazati átlag alatt voltak a bérek, mostanra már sikerült e fölé tornázni a dolgozók keresetét.Ugyan a német diszkontok (Aldi, Lidl) továbbra is magasabb béreket kínálnak, de korábbi egyértelmű előnyük csökkent, ráadásul tiltják a szakszervezetet is – aki mégis belép, azt a KASZ elnöke szerint azonnal kirúgják. A munkatempó ezeknél a láncoknál rendkívül intenzív (ahogy fogalmazott, „ide atlétákat keresnek”), miközben a dolgozók ma már kevésbé hajlandók kizárólag a magasabb fizetésért minden munkakörülményt elfogadni, és a fluktuáció is nagyon magas. Hozzátette:Két-három éve még sokan mindent lenyeltek a magasabb bérért. Ma már egyre több dolgozó jelentkezik problémákkal, mert a különbség már nem akkora, hogy bármit elviseljenek érte. https://hvg.hu/kkv/20250703_Magyarorszagon-egyelore-nem-lesz-felaru-a-husgolyo-az-IKEA-ban