Komoly fordulatot hozhat az amerikai autópiacon egy új törvényjavaslat: az amerikai szenátus kereskedelmi bizottsága jóváhagyta azt az indítványt, amely megtiltaná az internetkapcsolattal rendelkező autók értékesítését azoknak a gyártóknak, amelyekben kínai tulajdonosok legalább 15 százalékos részesedéssel rendelkeznek.A szabály egyik legnagyobb vesztese a Mercedes-Benz lehet. A német autógyártó közel 20 százaléka kínai befektetők kezében van: a Geely alapítója, Li Shufu 9,7 százalékos, míg a BAIC csaknem 10 százalékos részesedéssel rendelkezik. Ha a törvény jelenlegi formájában lépne hatályba, a Mercedesnek legkésőbb 2030-ig kellene megfelelnie az előírásoknak, vagy külön felmentést kellene szereznie.A Mercedes tulajdonosi strukturájaMercedes-BenzHasonló helyzetben van a Volvo is, amelynek közel 79 százalékát szintén a Geely birtokolja. A Geely tulajdonában lévő Polestar már megkapta az értesítést az amerikai hatóságoktól, hogy 2027-től nem értékesíthet új autókat az Egyesült Államokban. A Volvo ugyanakkor májusban engedélyt kapott a forgalmazás folytatására, igaz, szigorú feltételek mellett.A törvény célja hivatalosan a nemzetbiztonság erősítése. Az amerikai döntéshozók szerint a hálózatba kapcsolt autók nagy mennyiségű érzékeny adatot gyűjtenek, ezért a kínai befolyás megfigyelési, kibertámadási és kémkedési kockázatot jelenthet.A háttérben ugyanakkor piaci érdekek is felmerültek. Ted Cruz szenátor szerint a General Motors lobbistái is a szigorú szabályozás mellett érveltek. Az amerikai sajtó szerint a Mercedes esetleges kiszorulása jelentős versenyelőnyt jelenthetne a GM prémiummárkájának, a Cadillacnek. Ugyanakkor a Mercedes az USA-ban is jelentős gyártókapacitással és több ezer amerikai alkalmazottal rendelkezik. A jogszabály korántsem végleges: a teljes szenátusnak is jóvá kell hagynia, majd az elnök aláírására is szükség lesz ahhoz, hogy hatályba léphessen.
Kitilthatják a Mercedest az Egyesült Államokból, mert a cég húsz százaléka a kínaiaké
Hasonló veszély fenyegeti a Volvót is.










