Az NKA-ügyben fogva tartottak azonnali szabadon engedését követelte csütörtöki közleményében a Fidesz országgyűlési frakciója. Az ellenzéki párt „politikai fogvatartottaknak” nevezte az érintetteket, és azt állította, hogy a Tisza kultúrpolitikai vitából „politikai koncepciós eljárást” csinált, amelynek célja a politikai ellenfelek megbélyegzése és ellehetetlenítése.

A közlemény arra reagált, hogy a Kecskeméti Járásbíróság három hónappal meghosszabbította négy gyanúsított – köztük Bús Balázs volt NKA-alelnök – letartóztatását. A bíróság szerint a kényszerintézkedésre az érintettek jelenlétének biztosítása és a bizonyítás veszélyeztetésének megakadályozása miatt van szükség, két ember esetében pedig a bűnismétlés veszélyét is megállapították. Két másik gyanúsított bűnügyi felügyeletbe került. A döntések nem véglegesek.

A Fidesz koholtnak minősítette a vádakat, a letartóztatások meghosszabbítását pedig abszurdnak, igazságtalannak és aránytalannak. A frakció szerint az eljárás azt is szolgálja, hogy utólag igazolja a Fidesz szervereinek lefoglalását, amelyet a párt „példátlan adatlopási ügynek” nevezett.

A közleményben azt követelték, hogy a volt kormánytisztviselőkkel és a kedden őrizetbe vett frakciómunkatárssal szembeni eljárások „a törvényesség talaján”, ne pedig politikai elvárások alapján folyjanak, és szüntessék meg a velük szemben alkalmazott kényszerintézkedéseket.