Újabb gyanúsítottja van a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatási botrányának. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség a Telexnek megerősítette, hogy őrizetbe vettek és kihallgattak egy újabb személyt, akinek letartóztatását is indítványozták különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt.
A fejlemény néhány nappal azután érkezett, hogy az ügyészség nyomozói lefoglalták a Fidesz elektronikus adatainak tárolására használt szervereket. Az ügyészség szerint a helyszínen a nagy adatmennyiség és az együttműködés hiánya miatt nem volt lehetőség az adatok mentésére, ezért döntöttek az adathordozók lefoglalásáról. Orbán Viktor ezt politikailag motivált eljárásnak nevezte.
17 milliárd forintot osztottak ki gyanús körülmények között
Az NKA-botrány tavasszal robbant ki, amikor nyilvánosságra került, hogy a választások előtt a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiuma összesen 17 milliárd forintnyi támogatást osztott szét. A gyanú szerint több esetben nem szakmai, hanem politikai és kapcsolati szempontok dönthettek a pénzek sorsáról, és a források egy része kormánypárti kötődésű szereplőkhöz, szervezetekhez kerülhetett.
Az ügyben már korábban letartóztatták Bús Balázs volt óbudai polgármestert, az NKA egykori alelnökét, valamint több más érintettet is, összesen hat embert és a bíróság július közepén helybenhagyta a letartóztatásokat. A mostani gyanúsított a hetedik a sorban.







