Nem példa nélküli, hogy nagy cégek a volt politikusok kapcsolatrendszerét hasznosítják – nyilatkozta Szijjártó Péter BYD-hoz való igazolásával kapcsolatban Pogátsa Zoltán közgazdász a 24.hu-nak. Szerinte ugyanakkor a volt külgazdasági és külügyminiszter nem feltétlenül a legjobb választás erre a feladatra:Szijjártó nem ez a személy, neki tulajdonképpen antibefolyása van az Európai Unióban– nyilatkozta Pogátsa. A lap forrásai szerint ugyanakkor vannak régiók, ahol mégis profitálhat a cég Szijjártó kapcsolatrendszeréből: ilyen lehet a Balkán, Afrika, a Közel-Kelet vagy épp Közép-Ázsia. Az Oroszországgal ápolt kiemelkedő viszonya viszont kevésbé értéke, mivel Kína nem szorul segítségre abban a térségben.Az egykori EP-képviselő Ujhelyi István saját tanácsadó cégével több kínai vállalattal is együttműködik. „Általában azt tanácsolom nekik, igazoljanak le olyan szereplőket, akik értik Európát, európaiak, és tudják, mik a szabályok, hogy kell nyitogatni az ajtókat. Na most ez lett a BYD-nál Szijjártó” – szemléltette a volt külügyminiszter szerepét. https://hvg.hu/360/20260716_szijjarto-peter-byd-korrupcio-osszeferhetetlenseg-szabalyozas-kina-autoA lépés a kínai hatalomgyakorlás egyik szabálya, egyben világos üzenet a világ döntéshozói számára: akik a kínai ügyet szorgalmazzák, azok számíthatnak Kína védelmére– értelmezte a kinevezést Róna Péter közgazdász, az Oxfordi Egyetem oktatója. Pogátsa szerint a BYD-nak is érdeke lekenyerezni Szijjártót, hogy ne tálaljon ki a cég számára kedvező üzletekről, ha valaki mondjuk megfenyegeti. Emellett az egykori tárcavezető nemzetbiztonsági tudása is kapóra jöhet.A Szijjártónak nyújtott védelmet Salát Gergely Kína-szakértő nem látja olyan jelentősnek, szerinte a BYD-s állásától függetlenül le tudják tartóztatni. Szerinte Szijjártó kapcsolatrendszere és tapasztalata lehet értékes a cégnek, mivel a kínai vállalatok hagyományosan rosszak a nemzetközi partnerek elvárásainak való megfelelésben. A volt miniszter Salát szerint nem valószínű, hogy érdemi döntéseket hozna a vállalatnál, sokkal inkább „fehér majom” – kirakatpozícióba ültetett fehér ember – szerepet szánnak neki. https://hvg.hu/360/20260722_para-kovacs-imre-szijjarto-peter-byd-feher-majom-hvg„Szijjártó jogszabályt nem szegett, de erkölcsi szabályt igen. Amit tett, az súlyosan összeférhetetlen. Egy jóérzésű ember, aki ad a presztízsére, és vannak erkölcsi normái, az ilyen alkuba nem megy bele” – értékelte az előző kormány külügyminiszterének lépését a pozíciót korábban szintén betöltő Balázs Péter, aki szerint ilyen pozíciót legalább öt évig nem lenne szabad betöltenie egy leköszönő döntéshozónak.Szijjártó Péter, az Orbán-kormányok külgazdasági és külügyminisztere a múlt héten maga jelentette be, hogy lemond parlamenti mandátumáról, miután elvállalt egy nemzetközi vezető pozíciót a BYD-nál. A kínai elektromosautó-gyártó Szijjártó minisztersége alatt a legóvatosabb becslések szerint is több mint 70 milliárd forint állami támogatást kapott Magyarországon. https://hvg.hu/360/20260715_szijjarto-peter-byd-kinevezes-szeged-gyar-allami-tamogatas-auto-kinaOrbán Viktor „a nyár csúcsigazolásának” nevezte egykori kormánytagja lelépését, amelyről forrásaink szerint még a BYD magyarországi dolgozói se tudtak. Magyar Péter azonban kevésbé lelkesen fogadta a hírt: jelezte, hogy minden, a BYD-nak eddig nyújtott állami támogatást felülvizsgálnak. Azóta kezdeményezték Szijjártó meghallgatását a nemzetbiztonsági bizottság tiszás tagjai is.Nyitóképünkön: Szijjártó Péter és a BYD vezérigazgatója, Wang Chuanfu. Fotó: Facebook / Szijjártó Péter
„Akik a kínai ügyet szorgalmazzák, azok számíthatnak Kína védelmére”
Róna Péter oxfordi közgazdász szerint a BYD-nak is érdeke lekenyerezni Szijjártót, nehogy kitálaljon az elmúlt évek üzleteiről.














